Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Alan Wake már most ígéretesnek tűnik, a történet pedig a számítások szerint kiváló lesz. Olyannyira, hogy a Remedy emberei elgondolkodtak az Alan Wake más formában való megjelentetésén is. Hogy ez pontosan mit is jelent, azt egyelőre nem lehet tudni, de egy filmadaptáció elég esélyesnek tűnik. Sam Lake, az Alan Wake írója ugyan nem bocsátkozott részletekbe, de elárulta, hogy már sok mindenen gondolkoztak a thrillerjátékkal kapcsolatban, hiszen a tv-sorozatokra emlékeztető felépítés miatt rengeteg lehetőség rejlik a történetben.
„Már a kezdetektől fogva úgy gondoltuk, hogy az Alan Wake történetéből jóval többet ki lehet hozni, mint ez az egy játék”- nyilatkozta Lake. „A jövőben kiderül majd, hogy egy filmes verzió felé haladunk tovább, vagy esetleg egy új játékot készítünk belőle. A tv-sorozatokra emlékeztető felépítés miatt azon is elgondolkodtunk, hogy a sorozatok irányába visszük tovább a történetet. Ez persze attól is függ, hogy az emberek hogyan vélekednek majd a játékról, és hogy akarnak-e még többet látni az Alan Wakeből.”