Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Red Orchestra körül kialakult nagy őrjöngés az utóbbi időben egy kicsit csillapodni látszott, az első részt lassan, de annál biztosabban megunta a nagyérdemű publikum, csak néhány igazán fanatikus csoportosulás jár fel a szerverekre, hogy újra és újra megvívja a második világháború nagy csatáit. Ez a visszafogottság pedig feltehetően nem véletlen, a rajongók várnak valamire, és elhihetitek, nem a sült galambra, hanem a népszerű multis lövölde folytatására, ami a jövő év elején már a boltok polcaira kerülhet végre.
Ám hiába a közeli megjelenési dátum, az illetékesek úgy gondolták, hogy éppen most módosítanak egy kicsit a játék végleges elnevezésén, hiszen az eddig Red Orchestra: Heroes of Stalingrad, vagy szimplán Heroes of Stalingrad névre keresztelt program mostantól a Red Orchestra 2: Heroes of Stalingrad címre hallgat, ez pedig immáron szent és sérthetetlen. A módosítás okaként az illetékesek azt nevezték meg, hogy ezzel a változtatással szeretnék egyértelműen jelezni az érdeklődőknek, hogy nem egy kiegészítő, vagy egyéb retardált mellékág készül a cím alatt, hanem a Red Orchestra valódi folytatása.
shade
15 éve, 4 hónapja és 1 heteAz előző jobban tetszett. 😄
totyak
15 éve, 4 hónapja és 1 heteNem nagy módosítás.
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 1 heteRetardált mellékág. 😄😄😄
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 4 napjaVágjátok hogy az nem a RO2ből való kép? 🙂