Tekintsük át, mi történt a heves tiltakozásokat kiváltó bejelentés óta más csapatoknál. Az EA DICE sietősen kihirdette, hogy ők bizony támogatják a dedikált szervereket a Battlefield: Bad Company 2-ben, mint ahogy tették a széria eddigi összes részének esetében. Mielőtt fellélegezhettünk volna, pár nappal ezelőtt az Aliens vs. Predatorson ügyködő Rebellion elsuttogta, hogy ne lepődjünk meg, ha nem építik be ezt az opciót jövő tavasszal napvilágot látó játékukba. Most pedig az id Software állt elő hasonló nyilatkozattal, amelyben kijelenti, hogy nem valószínű, hogy lesznek dedikált szerverek a Rage-ben.

„Egyelőre nincs kőbe vésve, de jelenleg úgy gondoljuk, hogy nem lesznek dedikált szerverek,” – kezdte a mondandóját John Carmack, a brigád élmunkása. „A nagyszerű az, hogy nem mi leszünk az úttörők ebben, ezért megláthatjuk, hogyan működik ez a többieknél.”

Természetesen előkerült a másik érzékeny téma, a felhasználók által készített modok sorsa is. Ebben a témában a vezérigazgató Todd Hollenhead ismertette a fejlesztők álláspontját. A modok támogatása esélyes, ám a végső döntéshez „le kell ülniük, és meg kell vitatniuk a dolgot a [tulajdonos] ZeniMax-szal”. Remek.