Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
John Carmack azt nyilatkozta a QuakeCon sajtókonferenciáján, hogy a Rage című poszt-apokaliptikus FPS iPhone-ra is meg fog jelenni és be is mutatta a színpadon, hogy hogyan szuperál a játék az Apple készülékén. A prezentáció egy iPhone 4-es típusú okos-telefonon zajlott, a közönségnek pedig igencsak elnyerték a tetszését a látottak. A készülék John Carmack véleménye szerint kihasználja az id Tech 5 motor által nyújtott lehetőségek nagy részét és kiválóan funkcionál rajta a megatextúra is.
A férfi szerint a Rage iPhone-os változata sokkal jobb és szebb a grafikája is, mint a konzolos verzióké. John Carmack nem hozta nyilvánosságra, hogy mikor fog megjelenni a Rage telefonos verziója, de annyit elárult, hogyha minden jól megy, akkor előbb adják ki ezt a változatot, mint a PC-set és a konzolosat. Később azt is hozzátette, hogy szerinte a játék nemcsak iPhone-on szuperál, hanem 3GS-en és iPad-on is kiválóan elfutna. Azt egyelőre nem tudni, hogy a készítőknek van -e tervük a közeljövőben a matéria androidos telefonos változatával, de annyi biztos, hogy jelenleg kizárólag az Apple-ra koncentrálnak.
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 1 napjaEz a grafika ŐRÜLET!!!!!! Alig várom már ezt az iphoneos verziót. Nekem 3GS-em van de sztem mivl nagy különbség nincs az órajelük közt sőt semmi mást közt, így minden okot megadtam arra hogy örüljek😄😄😄😄😄