Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Cevat Yerli, avagy a Crytek CEO-ja egy az Eurogamer magazinnak adott interjú során bejelentette, hogy olyan radikális változásokat szeretnének végrehajtani majd a Crysis-sorozat negyedik epizódjában, hogy inkább nem is fogják Crysis 4-nek hívni, az ugyanis véleménye szerint csak a rajongók megtévesztése lenne. Cevat elmondta, hogy az első epizóddal megkezdett történetet a harmadik felvonással szeretnék teljes egészében lezárni, de ez nem jelenti azt, hogy a franchise-nak is vége szakad, sőt mi több, arra teljesen új utak várnak.
Sajnos Yerli egyelőre még konkrét információkat nem közölt velünk a Crysis 4-ről, mert állítása szerint csak a pre-produkciós fázisban van a program, de elmondása szerint már most látszik, hogy óriási változások vannak kilátásban. Ez mit jelenthet szerintetek? Hátsónézetes akciójátékot csinálnak a Crysis-sorozatból?
mrxten
13 éve, 2 hónapja és 4 napjaremélem nem casual irányba viszik a dolgot
és nem csinálnak belőle arcade játékot sem
viccen kívül egy rpg -t eltudnék képzelni mondjuk olyan játékmechanikával mint a witcher 2 csak a crysis világában 🙂
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 4 napjaSajnos már a 3 is gyengélkedik… 🙁
shade
13 éve, 2 hónapja és 4 napjaMég a 3 sem jelent meg már a 4…elfogják cseszni.
braddock
13 éve, 2 hónapja és 4 napjaÉn azt olvastam hogy az új rész nagy valószínüséggel free-to-play lesz!