Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Már megszokhattátok, hogy amint eljön a hétvége, úgy jelennek meg az akciós játékok a Steamen, mi pedig mindig szólunk Nektek, nehogy éppen álmaitok olcsó alkotásáról maradjatok le. A mostani menü a Codemasters istállójából kigördülő Race Driver: Gridet kínálja megdöbbentően csábító áron, így aki esetleg még nem rendelkezne az utóbbi évek egyik legemlékezetesebb autós játékával, annak itt a megfelelő alkalom változtatnia ezen. Az arcade versenyek szerelmeseit a mennyországba repítő produktumot a mindennapi árához képest 50%-kal kedvezőbben szerezhetjük be, 19,99 helyett 9,99 euróért, ami körülbelül 2800 forintnak felel meg.
A Gridről annak idején (tavalyi év első fele) meglehetősen sokat cikkeztünk, így akinek nem csengene ismerősen a név, nyugodtan kutakodhat a hírarchívumunkban, biztosíthatom róla, hogy sok érdekességre, látni- és olvasnivalóra fog bukkanni, amelyek alapján már gyerekjáték lesz eldönteni, hogy érdemes-e beruházni erre a nagyszerű szoftverre. Az örömhír végére pedig jöjjön a link, amely egyenesen a megfelelő weboldalra repíti az érdeklődő személyeket.