Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nem kellett túl sokat várnia a PlayStation 4-es közönségnek, hogy a PC-s és az Xbox One-os debütálás után a Sony kurrens generációs konzoljára is ellátogasson a Blair Witch, hiszen még idén berobog a cím a platformra. Digitális megjelenésben részesül ugyanis a horrorjáték PS4-en még decemberben, egészen pontosan december 3-án, majd valamivel később lemezes premier is várható, bár egyelőre kérdéses, hogy kis hazánkban is lehet-e majd kapni.
Egyrészt a teljes játék élvezhető lesz 4K felbontásban, valamint technikailag is fejlettebb lesz a szoftver, mint ahogyan az eddigi platformokon rajtolt a patch-csek előtt, így remélhetőleg nem kell azzal a fajta optimalizálatlansággal találkoznia a PS4-es közegnek, mint amihez az Xbox One-os és PC-s tábornak volt szerencséje.
A PS4-esek továbbá részesülnek a Good Boy Packben is, ami a sztori során a mellettünk lévő hűséges kutyusra, Bulletre ad skineket, illetve a játékon belüli telefonunkon friss játszható kis minijátékokkal gyarapítja a tartalmat, na meg hátterek és animációk is jönnek vele. Ez egyébiránt PC-re és Xbox One-ra is jön a PS4-es megjelenéssel.
vape
6 éve, 1 hónapja és 4 heteEz PC-n az igazi…
tommy
6 éve, 1 hónapja és 4 heteKi kéne már próbálnom, nagyon bejön.