Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Atlus eredetileg még 2014 téli hónapjaiban szerette volna kiadni a Persona 5-öt Japánban, de mai bejelentésük szerint a játék kiadása sajnálatos módon a következő évre csúszik, de egy PlayStation 3-on kívül másik konzolra is érkezik. Mindezt a Sony jelentette be TGS konferencián, ahol megerősítették, hogy a PlayStation 4-felhasználók is megkapják az Atlus legújabb játékát, valószínűleg ez áll a késés mögött.
Az Atlus egyelőre nem sokat közölt a játékról, mindössze annyit tudunk, hogy saját készítésű motorra épül, és Japánban is csak 2015-ben jelenik meg, vagyis a lokalizációtól függően hónapok is eltelhetnek az európai és a japán megjelenés között. A fejlesztő, hogy csillapítsa a várakozók kedélyeit egy trailert is közzétett, melyet alább nézhettek meg.
fantis6
11 éve, 4 hónapja és 2 hetehiba is lett volna ha kihagyják ps4-ről
enceladus
11 éve, 4 hónapja és 2 heteNem is kicsi 😉
totyak
11 éve, 4 hónapja és 2 heteOlyan a trailer, mint egy rajzfilm, anime, vagy nem tudom minek hívják.