A Konami minden évben újabb népszerűsítő arcot választ a Pro Evolution Soccer szériájuk számára, így ez idén sem lesz másként. A mai nap folyamán született meg az ünnepélyes bejelentés, a Pro Evolution Soccer 2009 hivatalos arca, Lionel Messi, a Barcelona és az argentín válogatott legendás csatára lesz. Az összes verzió borítóját az ő fotója fogja tehát díszíteni, ezenfelül a reklámhadjárat anyagaiban is találkozhatunk majd vele.
A Konami máris kibocsájtott egy promóciós videót, amelyen látható a legendás támadó akció közben, sokak szívét melengetve fel a látvánnyal. A mozgókép alant a rendelkezésetekre áll, tekintsétek meg hamar. További információk nem láttak napvilágot, azokat a Konami az elkövetkezendő hetekben fogja kimért adagokban csepegtetni. Nyilván a lipcsei Games Convention-re is hagynak belőle valamit.
A Nintendo Wii tuajdonosok végre fellélegezhetnek, hiszen az ő masinájukra is érkezik majd a Pro Evolution Soccer 2009, igaz, a többi verzióval ellentétben, csak valamikor jövő tavasszal. A PlayStation 2, PlayStation 3, PlayStation Portable, Xbox 360 és PC-s verziók még idén ősszel megérkeznek majd. Íme az említett videó, fókuszban Lionel Messi-vel.
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 2 heteNemtudja valaki hogy kiadják e PC-re mert fontos lenne
futuretro
17 éve, 5 hónapja és 2 heteAkkor úgy fest, hogy Te sem olvastad el a hírt, csak a fórumba írtál…, ott van a fórum tetjén a piros szöveg, arra klikkelve elolvashatod a cikket is, amelyben bizony szerepel, hogy PC-re is megjelenik majd. A kérdés megválaszolva. 🙂
rambo
17 éve, 5 hónapja és 2 heteTe aztán türelmes ember vagy. 🙂 Igaz, már rám is rám kellett szólnod egyszer, de én legalább elolvastam a hírt. 😛 😄
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 1 hetemessi és a fejesgól, reális.
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 1 heteHát ez a PES nagyon durva!!!!!!És szte mjobb a mint a FIFA mindiug is job volt mint a FIFA!!!!!🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂😄😄😄😄😄😄😄😄😎😎😎😎😎
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 4 hetevALAKI ADJA MÁR MEG A PES 2009 TELEPÍTŐ KODJÁT FONTOS LENE… eLŐRE IS KÖSZ MINDENKINEK
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 3 heteh van a pes telepito kodja?😕
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 3 hetevalakinek megvan a pes telepítő kódja
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 3 heteszevastok
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 5 napjaez van😛
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 1 hetemessi a legjobb jatekos a vilagon
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 1 heteszijasztok
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 1 heteszia mizu
😎mentem
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 3 heteMessi mekkora gólt adott😮:
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 2 hetemessi a kedvenc focistám🙂
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 2 hetemessi az egész világot elbűvölte.
utó irat Xavér
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 1 heterooney es nani a legjobbak
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 2 heteMessi sokkal jobb mint Ronáldó 😮
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 1 heteMESSI FOR EVER🙂
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 1 hete😉messi a király
vendeg
15 éve, 1 hete és 6 napjaMESSI A KEDVENCEM A VILÁG LEGJOBB JÁTÉKOSA EZÉRT HAJRÁ MESSI😄
vendeg
15 éve, 3 napja és 8 órájamessi maradona 2 senki nincs ijen a világon mint ő meg nem is lessz
lacyboy
15 éve, 3 napja és 7 órájaúgy-úgy
ajstyles
15 éve, 3 napja és 7 órájaMessi a kedvencem és egyszerűen hihetetlen amit a pályán művel, egyszerűen a legjobb🙂🙂🙂
vendeg
15 éve, 1 napja és 7 órájalegjobb vagy messi
😉
vendeg
14 éve, 12 hónapja és 4 napja😉 ,
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 3 heterooney jó de nani ő nagyon szar és a manchester united fc se ojan jó jobb a fc barcelona vagy a real madrid cf az ac milan még a fc bayern müchen a fc internazionale milano.
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 3 hetemessi etoo sneijder szerintemjobbak
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 3 hetede alegjobb kapus iker casillas
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 2 hetecsö😄
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 3 hetemessi a legjobb😉
vendeg
14 éve, 2 hete és 4 napjap
vendeg
11 éve, 11 hónapja és 4 hetea világ legjobb focistája leonal messi
😉😉