Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mint arról néhány napja hírt adtunk, nemrég szóba került a Prince of Persia sorozat következő epizódja, mint az Ubisoft egyik idei nagy dobása. Nos, a kacsából immár hivatalos bejelentés kerekedett, a francia kiadó a mai napon bejelentette, hogy még idén kiadja a következő részt Xbox-ra, PC-re, illetve Playstation-re. A hivatalos bejelentés tényén túl egyéb iránt nem lettünk sokkal okosabbak, részleteket ugyanis nem árult el a kiadó.
Új fejezettel bővül a Prince of Persia. Ha készpénznek vesszük a mai bejelentést, akkor azt mondhatjuk, hogy már idén megjelenik a játék. A fejlesztő a kanadai Ubisoft Montreal, akik például a méltán népszerű Assassin’s Creed-et is elkövették.
Egy rakás újdonságot ígér a következő rész a hírek szerint, többek között újragondolt játékmenet és harcrendszer, valamint lenyűgöző látvány az, amit ígérnek nekünk. Állítólag egy Nintendo DS-re készült változat is bemutatkozik majd.
A 2003-ban újjáéledt Prince sorozat azóta mintegy 30 komolyabb díjat zsebelt be, és több mint 10 millió eladott kópiát produkált.
Kapcsolódó:
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 1 hetecsá