Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A filmes, valamint a videojáték ipar szimbiózisáról külön történeteket lehetne regélni, főként azon produkciókról, amelyek megpróbálnak a másikból ihletet meríteni, lekövetik a cselekményt, felveszik a címét, majd a végén szinte közük sincs az alapanyagokhoz. Oda-vissza megy az egymásra támaszkodás, milliónyi filmes játékadaptáció készült már és persze ez a fordított irányban is közkedvelt megoldás. Jövőre Perzsia Hercege is élőszereplős mozit kap.
Az ezüst vászonra tartó produkció végre megvillantja magát a várakozó közönségnek, ma először pillanthatunk bele a készülő alkotás egy-egy jelenetébe, láthatjuk a herceget akcióban, valamint megleshetjük, hogy mennyire sikerült áthozni a játék atmoszféráját is. Jerry Bruckheimer kommentálásával indulhat az első mintavételezés. Aki esetleg nem tudná, a film az újraalkotott sorozat első darabjának címét viseli magán, azaz, a Prince Of Persia: The Sands Of Time-ot kapta a keresztségben. A főbb szerepekben: Jake Gyllenhaal, Gemma Arterton, Ben Kingsley és Alfred Molina. Egyelőre tartózkodnánk a vélemény nyilvánítástól.
carasan
16 éve, 8 hónapja és 1 heteO, jeh. Remélem a film olyan jó lesz, mint amennyire a játék trilógia.
shade
16 éve, 6 hónapja és 3 heteHm. Ez egész jólesz…talán…a játék alapján készített filmek nem a legjobbak szoktak lenni.