Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
November első napjaiban kerülhet fel a boltok polcaira a Football Manager-sorozat legújabb, 2013-as évadja, tudtuk meg egyenesen a Sega csapatától, akik napra pontos megjelenési dátummal ruházták fel alkotásukat. Ennek köszönhetően kiderült, hogy PC-re és Macre is november 2-án várható az európai premier, de még előbb kipróbálhatjuk a játékot, amennyiben előrendeljük valahonnan, ezen szándékunkért cserébe ugyanis részesei lehetünk egy idő előtti béta tesztnek, méghozzá két héttel a megjelenés előtt.
A legjobb mindemellett az, hogy a Sega szerint a játékosok átvihetik majd a bétás mentett állásaikat a végleges változatba is, így érdemes lesz előrendelni és nekikezdeni a menedzserkedésnek, hiszen november 2-án tulajdonképpen ott folytathatjuk majd a játékot, ahol korábban abbahagytuk.
A Footbal Manager 2013-at idén is azoknak a játékosoknak ajánlják elsősorban a készítők, akik szeretnének belekóstolni a sportág háttérdolgaiba, így a csapatok menedzselésébe, valamint az ezzel együtt járó feladatokba.
badam10
12 éve, 6 hónapja és 1 napjaAkkor hamarosan érkezik😄
Football játékokból is van már annyi …
Legtöbbjük évente megjelenik!😛
rdave
12 éve, 6 hónapja és 1 napjaDe már a 2014 jön. 😄