Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A már jó ideje megszellőztetett Forsaken Shores, azaz a Sea of Thieves következő kiegészítője konkrét megjelenési dátummal lett ellátva, és ami a legjobb az egészben, hogy alig pár hét múlva már be is fut. Ez lesz az első DLC, ami új területet ad a játékhoz, melynek legfőbb jellemzője a lávatenger, azonban lesznek itt földrengések is, kenuk is kerülnek a stuffba, illetve teherszállítósdit is játszhatunk, ha úgy tartja kedvünk, ezekre pedig mind szeptember 19-én lesz lehetőségünk.
Utóbbi esetében, ha például drága ruházatokat kell szállítanunk és az vizes lesz, csökken az értéke, amiért értékesíthetjük, tehát jó lesz erre is odafigyelnie a kalandoroknak. Jönnek ezenfelül az „elátkozott ágyúk”, egy új zászló is befut, mellyel megjelenhetünk a térképen a többi játékos számára, ezzel akár csalit állítva a tengeren lévő többi gazfickónak.
muki
7 éve, 4 hónapja és 4 heteTalán megveszik miatta kicsit többen ezt a szart. 😄
hentes
7 éve, 4 hónapja és 4 heteHa már játék nem készül rá, legalább DLC legyen… 😄