Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mai next-gen pletyka porciónk a VG247 portájáról csavargott el egész idáig, hogy behálózzon minket. A site forrása szerint a Sony meg van győződve arról, saját "Orbis" paripája jóval a Microsoft "Durangója" előtt szakítja majd át a célszalagot, illetőleg állítja, hogy a konzolt akár saját PlayStation Vitánkkal is vezérelhetjük majd.
Az anonim besúgó szerint már több kulcsfontosságú partner, így például a Ubisoft is az új konzol égisze alatt sürögnek-forognak, mialatt a vállalat más fejlesztőkre is szeretné kivetni hálóját egy bizonyos PS4 leleplező esemény keretein belül, amely állítólag május és június között kerül megrendezésre az Egyesült Államokban.
A forrás ekképp fogalmazott:
A Sony teljesen abban a hitben él, hogy ez alkalommal be kell előzniük a Microsoftot. Érdemes lesz figyelemmel kísérni a jövő évi E3 előadásait, és hogy ki ragadja magához a kezdeményezést.
A nagyobb kiadók már tudnak róla. A fejlesztők, akik a kiadókkal dolgoznak – így például a Ubisoft – már tudják, mi folyik itt. Már dolgoznak rajtuk.
Emellett a site feltételezése szerint lehetőségünk lesz a PS Vitát az Orbis vezérlője gyanánt használni, annak stick-párosát és érintőképernyős vonásait kihasználva.
rdave
13 éve, 9 hónapja és 2 heteÉrdekes eddig nagyon azt mondták hogy nem akarnak kiadni semmit 😄
Főleg nem az MS előtt
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 heteÖsszevissza beszél a Sony. Eddig tényleg nem is akartak semmit…
xelosz
13 éve, 9 hónapja és 2 heteÜzlet üzlet a sony nem a népet akarja szédíteni hanem a microsoftot 🙂
Had kapkodják el megint az új boxot és még jobban sülni fog 😄
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 heteJáj de várom új ps-t!🙂
rdave
13 éve, 9 hónapja és 2 heteÉn mindkét cég konzolját várom már. 🙂 Nagyon érdekel hogy mit sikerül alkotni és kié hogy sül el 😄
xelosz
13 éve, 9 hónapja és 2 heteHát az microsoft megolhatná a box melegedés problémát én egy jó vízhűtésnek örülnék 🙂 de nem csak boxnál
doublew
13 éve, 9 hónapja és 2 heteÉn is kíváncsi vagyok mind a 2 konzolra!🙂
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 heteHova ilyen korán ps4 egy indokot mondjatok
marco
13 éve, 9 hónapja és 2 heteFejlettebb játékok pl…
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 heteNem úgy értem pl uc3 vagy kz 3 a legtöbb pc játék még ezek szintjét sem éri el
rdave
13 éve, 9 hónapja és 2 heteAkkor is kezdenek elavulni a konzolok de az új PS és Xbox se holnap lát napvilágot szóval senki sem siet sehová. 🙂
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 heteAzért még bírnának egy két évet sztem.
gymtonic74
13 éve, 9 hónapja és 2 heteA vízhütés megoldható vizes törülközövel, mivel leviszi a lázat. A sztreptokokusz és xbokszkókusz vírusos megbetegedésekre is jó. Ezeknél a pletyka szintü híreknél, a hírforrás mindig anonym. Ezért így eléggé hiteltelen. Csak arra jó, hogy egyesek fejét megzavarja, és elkezdjék tényként hirdetni az igét. A Sony nem a kapkodásról híres, ilyen a Japán mentalitás. Hidegvér és visszafogottság. Egyik oldalon sincs pánik hangulat, mivel mindkét konzol most van a csúcson üzletileg. És mint tudjuk, a profit központú világban, csak ez számít. Egyébkéntis egy konzol karrier beindítása, mindig problémás és költséges, technikai fejlödés ide vagy oda. Nem lesz ez a sztori elkapkodva, úgyhogy még hibernáció javallott, a türelmetlenebb rajongóknak. Az hogy rendben van ez e így, azt döntse el mindenki maga. De mivel nem vagyok én se tévedhetetlen, így szigorúan magánvéleményként kezelendö az okfejtésem. És még érveltem is.🙂
fabre
13 éve, 9 hónapja és 2 hete„A vízhütés megoldható vizes törülközövel, mivel leviszi a lázat. A sztreptokokusz és xbokszkókusz vírusos megbetegedésekre is jó.”
Ezen jót röhögtem.😄😄
gymtonic74
13 éve, 9 hónapja és 2 heteEnnek örülök. A nevetés fél egészség. A másik fele, a sineken maradt.🙂
braddock
13 éve, 9 hónapja és 2 heteÉn személy szerint nagyon várom a következő generációt viszont nem fogok azonnal rohanni hogy megvegyem!Még a jelenlegiben is nagyon sok van nem beszélve arról hogy ha megjelenik a kövi generáció a jelenlegire még mindíg fognak játékokat csinálni így még 2-3 évet el leszek velük!
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 heteSony biztos el fogja még látni a gépét egy ideig, de MS szerintem nem fogja támogatni…
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 hetenagyon várom már az uj ps-t én biztos a sony mellet teszem le a voksomat főleg a ms megint megismétli hogy 2 évig túlmelegedő és 1 év alatt kukázható x box ok gyártását
fabre
13 éve, 9 hónapja és 2 heteAzért nem hiszem, hogy ennyire szar az X360. Kis túlzást vélek felfedezni irásodban😄
martinoko
13 éve, 8 hónapja és 2 heteki tudja hogy melyik évben május vagy juniusban fog ki jönni és hogy kb. mennyibe fog kerülni? köszi