Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A korábbi riadalmakkal ellentétben nem marad meg csak PC-n és Xbox-konzolokon a Minecraft élménye, a Mojang ugyanis nemrégiben bejelentette, hogy PlayStation-konzolokra is befut majd az elképesztő sikereket elért pixelhalmaz. Ennek köszönhetően például az észak-amerikai PlayStation Network kínálatába a játék PlayStation 3-as változata még ma felkerül, de 2014-ben PlayStation 4-re és PlayStation Vitára is elérhetővé válik.
A portolási munkálatokat a 4J Studios csapata végzi el, és bár egyelőre még nem tisztázott, hogy számíthatunk-e dobozos változatokra, vagy csak digitális formában lesz majd elérhető a játék a Sony platformjaira, de a lényegen ez mit sem változtat.
vendeg
12 éve, 1 hónapja és 16 órájahát azért ara nagyon kiváncsi lennék hogy hogy fog menni a mimecraft ps3amon PCn már nagyon jó amúgy!!!! 🙂
gabor170
12 éve, 1 hónapja és 15 órájaÉm is szeretem, annak a játéknak Ps en is meg kell jelennie.
rdave
12 éve, 1 hónapja és 11 órájaÚgyse tudják olyan árban adni, hogy én elgondolkozzam a vételén. 😄
totyak
12 éve, 1 hónapja és 10 órájaMegrészegítette őket a siker és még többet akarnak. De azt mondom jól teszik, amíg ennyien veszik a cuccot.
danielkiraly
12 éve, 1 hónapja és 8 órájaHát nálam a minecraft szigorúan PC és csak haverokkal 😄
fantis6
11 éve, 8 hónapja és 1 hetehát nekem ez ingyen sem kell 😄