PlayStation Vitás átiratot kap a Dungeon Defenders

2012. június 14.
1.6771
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A vártnál komolyabb sikereket tudott bezsebelni magának az elmúlt hónapokban konzolokra, PC-re és mobilkészülékekre is megjelent Dungeon Defenders című alkotás, így egyáltalán nem ért minket meglepetésként, hogy a Trendy Entertainment a tegnap esti órákban bejelentette: PlayStation Vitára is megjelentetik az Unreal Engine 3 által meghajtott alkotást.
 

A Dungeon Defenders legnagyobb érdekessége, hogy egy olyan akció-szerepjátékról beszélünk, amelyben hangsúlyos szerepet kapnak a tower defense elemek is, ezzel a párosítással pedig egy olyan érdekes játékmenet került lemintázásra, ami részben egyedinek tekinthető.

A fejlesztők elmondták, hogy a múltban számtalan megkeresést kaptak azzal kapcsolatban a rajongóktól, hogy mennyire szívesen játszanának a Dungeon Defenders-szel valamilyen hordozható készüléken - ami nem mobil -, a Trendy Entertainment vezetése pedig rábólintott erre a lehetőségre.

Habár megjelenési dátum és egyéb információk - például, hogy lesznek-e exkluzív opciók ebben a változatban -, még nem derültek ki, de legalább a bejelentés hivatalos.
Dungeon Defenders című alkotás, így egyáltalán nem ért minket meglepetésként, hogy a Trendy Entertainment a tegnap esti órákban bejelentette: PlayStation Vitára is megjelentetik az Unreal Engine 3 által meghajtott alkotást.'>
1 hozzászólás

Vendég

14 éve, 1 hónapja és 21 napja

Zsíííír!

válasz erre
Dungeon Defenders
4.600 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljaPatrik94 profilja