„Öt évvel ezelőtt nagyon nehéz dolgunk volt”- osztotta meg véleményét Dille. „Az összerakott hardver olyan dolgokat tartalmazott, amire akkoriban egyáltalán nem volt szükség, ráadásul a hatszáz dolláros árszabás is visszatartotta a potenciális vásárlókat a konzol megvételétől. Most azonban eljött a mi időnk, a HD TV-k elterjedésével sokkal jobb lehetőségeink kínálkoznak, s amióta 300 dollárért lehet kapni a PS3-at, azóta felkeltette az emberek érdeklődését. A Blu-Ray lejátszó régen nem számított fontosnak, de mi beleépítettük a konzolunkba, s most egyre nagyobb népszerűségnek örvend a nagyfelbontású film. Az emberek úgy vannak vele, hogy vesznek egy HD TV-t, és ha az már megvan, akkor „etetni kell valamivel a szörnyet”. Erre talán a legjobb a Playstation 3, hiszen van benne Blu-Ray lejátszó, nagy felbontású játékok vannak hozzá, és az internethez is lehet csatlakozni vele,így az emberek érdeklődését egyre inkább felkelti a konzolunk.”
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sokáig nem ment úgy a szekere a Sonynak, ahogy azt a japán cég szerette volna, de az utóbbi időben olyan változások történtek a világban, amely miatt a Playstation 3 egyre inkább előtérbe kerül. A Sony egyik embere, Peter Dille szerint most jött el az idő, hogy a vásárlók felfedezzék maguknak a PS3 konzolt, hiszen olyan lehetőségeket nyújt a vásárlóknak, amiket a konkurenciánál nem feltétlenül találnak meg. Dille elmondása alapján végre elértünk oda, hogy a potenciális vásárlók a "megfontolandó, hogy megveszem" kategóriába sorolják mostanában a Sony konzolját.
lac
15 éve, 9 hónapja és 3 heteTeljesen egyetértek az úriember állításaival. Ami azt illeti, a legtöbb BR lejátszó majdhogynem egy árban van egy PS3-mal, így simán megéri az utóbbira beruházni.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 1 napjaA régebbi elképzelésük a BR Drive miatt most kezd csak beigazolódni, manapság az emberek is rákaptak a BR technológiára, és végülis jobban megéri egy teljes multimédia centrumot venni (PS3) egy sima BR lejátszó helyett.