Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sony igencsak jó eredményeket tud felmutatni a jelenlegi konzolgenerációval kapcsolatban, ráadásul az idén berobbanó virtuális valóság terén is remekül állnak, hiszen a PlayStation VR egy jó kis kiegészítőnek ígérkezik. Erre a Plantronics is felfigyelt és készítettek egy olyan headsetet, mely remek választás lehet azoknak a PS4 tulajdonosoknak, akik a Sony VR megoldását is be kívánják szerezni. A 40mm-es vezetőkkel és puha párnázott felületekkel érkező Plantronics RIG 4VR ugyanis cserélhető kábellel érkezik, ezáltal pedig nem csak a kontrollerhez, hanem magához a PlayStation VR-hoz is csatlakoztatható lesz.
Természetesen az alap, 3,5mm-es kábel segítségével PC-hez és akár Xbox One-hoz is köthetjük, így jól látszik, hogy a cserélhető kábel jelenti a legnagyobb „szenzációt”. A 70 dollárba kerülő újdonság egyébként a RIG 500-as headset kiegészítőivel is kompatibilis.
ravor
10 éve, 3 hónapja és 1 heteEz nekem nagyon bejön, lehet be is szerzek majd egy ilyet magamnak 😄
totyak
10 éve, 3 hónapja és 1 heteKicsit furán néz ki, de azért még az elmegy kategória. Azt hiszem azért van szebb a piacon.
warriorautobot
10 éve, 3 hónapja és 1 heteNem, ez nagyon csúnya!
A tudása jó, de a kinézete… az hagy nagyon sok mindent maga után.
kpal
10 éve, 3 hónapja és 1 hetePc-hez egész jó lenne .
italianman
10 éve, 3 hónapja és 1 heteSzeretem az ilyen cserélgetős megoldást, majd lehet lesz egyszer egy ilyenem.