Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Genesis néhány éve a semmiből tűnt fel a magyar piacon, a tucatgyártó szereptől pedig szépen lassan kezdtek megszabadulni, hiszen rengeteg újítással bővítettek, melyek között komolyabb darabokat is találunk. A vállalat számos mechanikus billentyűzetet kínál, az RX85-ös modell pedig jóformán a vállalat csúcsmodelljének is nevezhető. 2016 óta csak barna kapcsolóval volt elérhető a termék, a vállalat pedig annyira hisz ebben a modellben, hogy az új változat helyett idén inkább két másik kapcsolóval bővítették a palettát.
Az RX85 ugyanis a barna mellett piros és kék Kailh mechanikus kapcsolóval is elérhető vált, melyek közül a gamereknek az előbbi lehet a vonzóbb az alacsony erőkifejtést igénylő aktiválási pontnak köszönhetően. Akik viszont többet gépelnek, illetve munkára és játékra egy gépet használnak, azoknak a kék változat talán jobb választás lehet.
A billentyűzet N-key Rollover technológiával is rendelkezik, vagyis minden leütést pontosan kezel, a dedikált hangerőszabályzó pedig továbbra is a modell egyik vonzó pontja. A háttérvilágítás többféle móddal és effekttel várja a játékosokat, de nem RGB-s, viszont kapunk egy kényelmes csuklótámaszt is.
tommy
8 éve, 4 hónapja és 2 heteAz a tekerő a jobb felső sarkában, az mire való? 😮
petike737
8 éve, 4 hónapja és 2 heteHangerőszabályzó 🙂
mordorer
8 éve, 4 hónapja és 2 heteMekkora keyboard te jó ég! 😄
totyak
8 éve, 4 hónapja és 2 heteCsúnya azzal a tekerővel. Megoldhatták volna valami csúszkával, vagy apró gombokkal.
petrovicsz
8 éve, 4 hónapja és 2 heteJaja szerintem is. Rohadtul idétlen. 😄
warriorautobot
8 éve, 4 hónapja és 2 heteNa nekem egy ilyen billentyűzet kell!
Dedikált hangerőszabályzó kell nekem! 😄