Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A grafikus kártyák piacán az elmúlt hetek egyértelműen a középkategóriában folyó harcról szóltak, hiszen az NVIDIA GTX 1050-es kártyák megjelenésére az AMD-nek reagálnia kellett. Korábban beszámoltunk már nektek az árcsökkentésről, nemrég pedig csendben egy érdekes újdonság is felbukkant. Piacra került ugyanis az AMD Radeon RX 470D, mely nevéből adódóan egy módosított RX 470-es kártya, méghozzá egy gyengített modell.
A cél egyértelműen a GeForce GTX 1050 Ti népszerűségének csökkentése, hiszen árban és teljesítményben is köré igazították az új modellt. A alap RX 470-hez képest kevesebb számítási egységet (2048 helyett 1792) kapott a kártya, illetve csak 4GB-os változat készül belőle.
Néhány gyártó, mint például a Sapphire vagy az XFX már be is mutatta saját modelljét, ám egyelőre Kína-exkluzívnak tűnik az új kártya. Persze később akár Európába is megérkezhet, hiszen a GTX 1050 vélhetően több országban is felkeltette a pénz szűkében lévő játékosok figyelmét.
totyak
9 éve, 2 hónapja és 2 heteHa én egyszer eljutok odáig, hogy megint pc-t fejlesszek, nagy bajban leszek. VGA-k terén már ki sem igazodom, processzoroknál meg egyértelmű, hogy Intel kellene, csak azok a jóval drágábbak.
szattila
9 éve, 2 hónapja és 2 heteAz sem olyan egyértelmű mivel a Zenről egyre jobb híreket olvasni, legutóbb egy teszt futott lazán 4900Mhz -en.
totyak
9 éve, 2 hónapja és 2 heteNa, köszi szépen! Plusz egy lapáttal rátettél 😄