Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Phil Spencert kérdezte a Polygon az E3 2014-en, milyennek látja az XBOX ONE jövőjét Kinect nélkül, amire ő meglepő választ adott: szerinte ugyanis így több Kinect fog fogyni. Persze elsőre nevezhetjük szimpla marhaságnak a kijelentést, azonban Phil további faggatásra kifejtette a véleményét:
Úgy tűnhet, hogy ez egy visszalépés, de azt hiszem, így könnyebb lesz az embereknek az XBOX ONE vásárlása mellett dönteni. Az árcsökkentés egy olcsó belépési lehetőség, a cél minél több vásárló megnyerése, hogy a konzol versenyképes maradjon. A felhasználók megveszik majd később a Kinectet, amikor lehetőségük van rá.
Mindenképpen vásárlókat nyerünk ezzel a lépéssel, olyanokat, akik Kinecttel nem vásárolták volna meg a konzolt. Így viszont végül sokan megfogják venni a Kinectet közülük, tehát több Kinect fogy végeredményben.
A Microsoft marketing igazgatója Yusuf Mehdi szerint is jó döntés az új, Kinect nélküli XBOX ONE, ami egyébként június 10 óta elérhető az USA-ban, 399 dolláros áron.
rdave
11 éve, 7 hónapja és 6 napjaTehát hiába adják ki nélküle, akkor se fogják többen venni és aki mégis, az inkább kinecttel. 😄
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 6 napjaÉrdekes spekuláció. Bíznak a csodában…😄
totyak
11 éve, 7 hónapja és 6 napjaEkkora mellébeszélést. Naná, hogy több Kinect fogy Kinect nélküli One esetében. Ki az a hülye, aki vesz egy Kinect-es One-t és még egy Kinect-et pluszba mellé? Eleve nem fogyhat így több Kinect, mert az összes One tulajdonos csak egy része fog venni a konzolhoz, amúgy meg mindenki megvenné egyben a géppel. Aki One mellett dönt, az lényegében elfogadja a Kinect-et is vele együtt szerintem.
zender
11 éve, 7 hónapja és 6 napjaNagyon mellébeszél szerintem is. Próbálják magyarázni a dolgokat de a tény az, hogy az eredeti koncepció megbukott és próbálják legalább kicsit utolérni a PS4-et. Eredeti elképzelések kellenének inkább hülye dumák helyett.
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 4 napjarengeteget vasaroltak kutatas, fejlesztes stb melle..