Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Rockstar ugyan annak idején bejelentett egy hivatalos megjelenési dátumot a Max Payne 3-hoz, amely állításuk szerint PlayStation 3-ra, Xbox 360-ra és PC-re is érvényes volt, ám a megerősítést követően rövidesen kiderült, hogy mégsem eszik olyan forrón a kását. Ahogyan azt ugyanis már megszokhattuk a múltban - nem csak a Rockstar által készített alkotások esetében -, a Max Payne 3 számítógépes változatai alaposan el lesznek csúsztatva a konzolos átiratokhoz képest.
Kétségbe azért természetesen nem kell esnünk, hiszen nem kell hónapokat várnunk majd a portra, elegendő lesz néhány türelmesen eltöltött hét, egy a Rockstar által közzétett hivatalos Twitter bejegyzésből ugyanis megtudtuk, hogy a tengerentúlon május 29-én, míg itt az öreg kontinensen június 1-jén várható a Max Payne 3 PC-s átiratának hivatalos premierje.
A történet érdekessége – elkerülvén az értetlenkedő kommenteket -, hogy a PC-s Max Payne 3 megjelenési dátumának bejelentésére azért volt szükség, mert a korábban felmerült, egyébiránt akkor is június elsejét emlegető információk még csak félhivatalos álláspontok voltak. A fentiekre azonban akár már mérget is vehetünk!
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 heteDe miért csúsznak mindig, ez miért jó?
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 heteRemélem tényleg tartják ezt az időt, mert ha megint egy évet csúszik, eldurran az agyam…🙂
marco
13 éve, 9 hónapja és 2 hete…és valóra váltod a The Sun baromságait?😄
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 heteAzt azért nem.🙂 De biztos hogy tombolok egyet. Ablakcsere lehet az eredménye!😄
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 heteszerintem nem fog csuszni ha ezt igertek
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 heteHááááát…. Várd ki a végét. Sokszor ígértek már sokfélét…
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 heteKirály!
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 heteAzért csúszik a pc-s ,hogy mig a konzolos megveszi addig a pc-s ne warezolja le így több lesz a bevételük mintha egy időben adnák ki.
Nekem tökmindegy konzolom is van velem nem csesznek ki 😛
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 heteJó a hír, azt leszámítva, hogy lassan három hónapos 😄.
forrás: www. pcgamer.com/2012/01/17/max-payne-3-release-date-pushed-back-to-may/
maniac
13 éve, 9 hónapja és 2 heteDirekt neked szúrnám be a hír utolsó mondatát, ami már órák óta ott van, magyarán nem olvastad el az írást. Így hangzik:
„A történet érdekessége – elkerülvén az értetlenkedő kommenteket -, hogy a PC-s Max Payne 3 megjelenési dátumának bejelentésére azért volt szükség, mert a korábban felmerült, egyébiránt akkor is június elsejét emlegető információk még csak félhivatalos álláspontok voltak. A fentiekre azonban akár már mérget is vehetünk!”
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 heteLúzer vagy, legalább olvasnál low csicska.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 heteCsak tartsák is be!
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 heteBe fogják. Rockstar.