Történt ugyanis, hogy néhány figyelmes fanatikus észrevette, hogy a Lionhead hálózati programozókat keres egy játékhoz, amely esetében az úgynevezett cross-platform megoldást kell nyélbe ütni, avagy az Xbox 360-as és a PC-s verziók tökéletes összehangolását. Sajnos ennél többet még találgatva sem tudunk az elhangzottakról, azonban három eshetőség képzelhető el. Az egyik, hogy a Fable II kerül portolásra, sokan talán ennek örülnének a legjobban. A másik, hogy az illetékesek a Fable harmadik részét PC-re is elkészítik. A harmadik, de szintén járható út pedig az, hogy valami új, eddig be nem jelentett, számítógépekre is készülő alkotás formálódik a Lionhead műhelyében. Hogy melyik spekuláció az igazi, azt reméljük hamarosan megtudjuk, de addig is, várjunk türelemmel.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A PC-s tábor feltehetően mind a mai napig nem heverte ki, hogy a Lionhead brigádja "elfeledkezett" a Fable második részének személyi számítógépekre szánt változatairól, sőt, a harmadik rész bejelentésekor már végleg elveszett minden remény, hogy valaha is lesz még lehetőségünk Fable címet látni ezen a platformon. Aki azonban nem adta fel a reményt, most figyeljen jól, lévén valami PC-s téma készülődik a Lionhead berkein belül! Készpénznek ne vegyük az alábbi sorokat, kezeljük óvatosan, és pletykaként, de a tény akkor is tény marad...
shade
15 éve, 10 hónapja és 2 heteHát ha csak a harmadikat adnák ki sok értelme nemlenne ha a másodikat nemcsinálják meg.
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 2 heteSziasztok már fél éve próbálok regizni nem tudjátok mért nem engedi,mindent kitöltök helyesen,az baj hogy freemail cimet adok?
tibit
15 éve, 10 hónapja és 2 heteFreemail cím biztos nem lehet gond, nekem is olyan van, és már vagy 2éve tag vagyok. Kontaktolj marco-val, ne ide írj.
Amúgy egyetértek Shadel, egy történet úgy kerek ha kiadják az előző részeit is. Hogy nézne ki a Gothic széria a 2. rész nélkül!!? Végig lehetne játszani, de a játékélmény komoly csorbát szenved!