Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mélyen legbelül mindig is tudtuk, hogy a Crytek brigádja nem adja el a lelkét néhány szagos dollárért cserébe, maximum csak kis időre. Így történt ez a Crysis 2 esetében is, amelynek előzetes multiplayer demójának exkluzivitását csak egy ideig tudták megvenni a Microsoft emberei, a srácok ugyanis egy rövid, de annál velősebb Twitter bejegyzésben elárulták a fanatikusok számára, hogy Xbox 360 mellett PC-re is napvilágot lát a játék többjátékos demója.
Hogy pontosan mikor várható ez az ünnepi pillanat, azt a rövid „csipogás” sajnos nem közölte velünk, de a két mondat alapján hivatalos bejelentésről beszélhetünk, amire az Electronic Arts is rábólintott, így tehát az ég adta világon semmi dolgunk sincsen, csak türelmesen kivárni a sorunkat, és ha itt az idő – minden bizonnyal még a késztermék érkezése előtt -, akkor rávetni magunkat a Crysis 2 PC-s kipróbálható változatára, amely támogatni fogja többek között a DirectX 11 technológiát is.
uhrindam
14 éve, 11 hónapja és 3 heteEz sokaknak jó hír lehet, bár én ink. boxon fogom kipróbálni. 🙂
shade
14 éve, 11 hónapja és 3 heteHááá, imádom a Cryteket! 😄