Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Feltűnően aktív lett mostanában a Wedbush Securities szolgálatában álló Michael Pachter, aki játékipari elemzéseivel szokott elkápráztatni minket a múltban, ám szavai alapján a legtöbbször mégis inkább a fejünket szoktuk fogni. Legfrissebb spekulációjában azonban emberünk végre nem az egyértelműt magyarázta meg, számításai szerint ugyanis ő már most azt látja, hogy a PlayStation 4 nyeri meg a jelenlegi generációt, ami - Pachter ide vagy oda -, rendkívül merész kijelentés ilyen korán.
Michael hozzátette, hogy a piaci adatok azt mutatják, hogy 2016-ra a PlayStation 4-ből legalább 30 százalékkal többet adnak majd el, mint az Xbox One-ból, és nagyjából három év múlva jöhetnek az első komolyabb árcsökkentések is, aminek keretein belül a Microsoft 150, a Sony pedig 100 dollárral vágja majd meg a masina árát.
rdave
12 éve, 1 hete és 6 napjaEz is csak találgatás, hiába dobál hozzá számokat. Sok befolyásoló tényező lesz még itt, de legfőbbként a játékok. Az MS-nek meg van pénze, vásárolhat egy párat magának, viszont szerencsére a Sony eddig sem volt elhanyagolható exkluzív címek terén, fognak még ők meglepetést okozni. 🙂
Ha nem történik változás, akkor valóban ez lehet a későbbi eredmény, de azért várjunk még.
lolz
12 éve, 1 hete és 6 napjaNa igen Pachter bácsi a szememben megint besült,elemzés ide vagy oda.Egyébként már kik kell emelni hogy nem az „egyértelműt” magyarázza?xD
Ja és az első reakcióm amikor elolvastam a címet:”Óh hogy a k*rva,már megint ez?😄”
bvektor
12 éve, 1 hete és 6 napjaTeljesen rDave-el értek egyet. Alig adták ki őket és már ilyeneket akarnak megmondani? Mondjuk szerintem is jobb a PS4, de azért a piac nagyot változhat még.
vendeg
12 éve, 1 hete és 6 napjaEz az ember…😖
totyak
12 éve, 1 hete és 6 napjaLehet, hogy becsapódik egy üstökös, elpusztul a világ és egyik konzol sem lesz győztes 😄
kpal
12 éve, 1 hete és 6 napjaez már most eldőlt PS4! de 2év kb és jön egy friss PS4 ami újabb lendületet ad az amúgy sem gyenge eladásoknak 🙂
lolz
12 éve, 1 hete és 6 napjaÉn is erre gondoltam elsőre,aztán eszembe jutott hogy ez nem lehetséges mert nem egy üstökös miatt halunk meg hanem azért mert jönnek az űrlények.