Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sokan gondolkodtak már el azon, hogy miért jobb a Live-ról letölthető Xboxos játékok árát Microsoft pontokban megadni, mint pénzben. Egyesek embereket teljesen összezavarja ez a rendszer, hiszen nehéz megállapítani, hogy pontosan mennyit is kell fizetnünk egy-egy játékért. " Sose állt szándékunkban összezavarni a játékosokat a Microsoft pontokkal." - állítja Aaron Greenberg, a cég egyik embere. "Azért vezettük be ezt a rendszert, mert más összeget látsz, ha dollárral, yennel, vagy euróval fizetnél, míg ha az van kiírva, hogy 200 pont egy játék ára, akkor az mindenhol 200 pontba kerül." Kár, hogy pénzért vesszük a pontokat, így a végeredmény szinte ugyanaz.
Szerencsére a Games on Demand szolgáltatásnál a játékok árai már dollárban is meg vannak adva, így sokkal jobban látható, mi mennyibe kerül. ” A Games on Demand esetében úgy döntöttünk, maradunk a hagyományos fizetési módszereknél, és dollárban tüntetjük fel a játékok árát. Többen is írták nekünk, hogy jóval átláthatóbb ez a fajta árjelölés, ezért azt tervezzük, hogy a jövőben több szolgáltatásnál is ezt a rendszert fogjuk használni.”
horiahun
15 éve, 12 hónapja és 1 napjaMien pontok? nem is tudtam róluk
shade
15 éve, 12 hónapja és 1 napjaEgy korábbi hírben volt már róla szó.
vopi
15 éve, 12 hónapja és 1 napjaAz azért szopacs lenne, ha eltűnnének a pontok, mert akkor meglennének lőve a magyarok. Mert ugye az itteni bankkártyámmal nem tudok fizetni (mivel itthon van regisztrálva), szóval nem tudnék venni semmit. Ennél nagyobb szívás már csak az lenne, ha megszünnének a live prepaid kártyák.
marco
15 éve, 12 hónapja és 1 napjaHmmm, ez biztos? Nem a regisztrált ország a lényeg? Én sosem töltöttem le s pontért, se pénzért, ezért nincs tapasztalatom ebben a dologban. Bár egy Hexen HD-t leszedtem!🙂
vopi
15 éve, 12 hónapja és 1 napjaAttól függetlenül hogy regisztrálhatsz live-ra, még vágják az IP címedből, hogy melyik országból vagy. Megtűrik, gondolom a pénz miatt. De ahogy a Last Fm-et vagy a Zune-t sem használhatod itthonról – hiába van ott a dashboardon, rossz a régió kódod – úgy itthon nyilvántartott számlaszámmal sem fizethetek.
bettyone
15 éve, 12 hónapja és 1 napjaisteneeeem a sok buta amerikai…már nem úgy értem, szeretem én őket meg minden dehát ajjj😄