Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A THQ legfrissebb bejelentései szerint egyrészt már javában készülődik a WWE All Stars Nintendo 3DS-es változata, másrészt pedig olyan jól haladnak a fejlesztési munkálatokkal, hogy a játék idén ősszel már a boltok polcaira is kerülhet. Hogy pontosan mikor, az részben még kérdéses, de mivel a tengerentúlon november 22-én várható a boltok polcaira a program, így feltehetően Európában sem fog sokkal később megjelenni.
Danny Bilson, a THQ vezére elárulta, hogy igyekeznek majd kihasználni a Nintendo 3DS minden lehetőségét és tulajdonságát, mindemellett pedig brutális tartalmat is szánnak ehhez a változathoz, hiszen a WWE Legends és a WWE Superstars mellett 13 olyan harcost is integrálnak majd a játékba, amely a korábban megjelent PlayStation 3-as és Xbox 360-as változathoz csak DLC formájában jelent meg. Danny mindemellett energikus és izgalmas játékmenetet is ígért az alkotáshoz, éppen olyant, mint amilyent a nagyobb konzolos verziók esetében megszokhattunk.
marco
14 éve, 4 hónapja és 3 heteNem ismerek embert a földön az öcsémen kívül, aki ez a game érdekel!😄
lac
14 éve, 4 hónapja és 3 heteSzobatársam szemrebbenés nélkül ölne csak azért, hogy játszhasson… szóval már van két ember😄