Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy kínai üzletember 24.730 dollárért vásárolt meg egy MiG 21-es típusú orosz vadászgépet az eBay-en - jelentették be a portál üzemeltetői. A pekingi Xinjingbao lap értesülései szerint az üzlet megköttetett, és a kínai férfi már kifizette a 2000 dolláros foglalót az amerikai tulajdonosnak, azonban egyelőre kérdéses, hogy az ázsiai állam hatósági szervei megadják-e az engedélyt a leselejtezett repülő behozatalára. "Örömmel gyűjtöm az értékes dolgokat, ráadásul meg is engedhetem azokat magamnak. Cégem területén már ki is jelöltem a MiG számára a megfelelő helyet"- nyilatkozta Zhang Cheng.
Az üzletember elmondta, bízik abban, hogy sikerül hazájába szállíttatnia a vadászgépet, ugyanis korábban már egy másik kínai cég megkapta a szükséges engedélyeket egy orosz repülőgép-hordozó importálására.
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 4 napjaZM😛😎