Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Igencsak megindult az Activison szekere, már ami a kitermelt profitot illeti. A cég két legnagyobb üdvöskéje a Guitar Hero III, és a Call of Duty 4 az eladási listák élén civakodik egymással, a nevető harmadik pedig az őket kiadó Activision bankszámlája. A profithős Guitar Hero elsősorban Észak-Amerikában teljesített kiugróan jól, a cég most az öreg kontinensen tervez marketing-offenzívát az eladások növelése érdekében.
A vállalat nem titkoltan mindeddig az amerikai eladásokra koncentrált leginkább, idén azonban terveik szerint a Guitar Hero III Európai eladásai viszik majd a prímet. A cég imponáló üzleti évet zárt. A részvényárak 10 százalékkal emelkedtek, forgalmuk pedig elérte a másfél milliárd dollárt a tavalyi esztendőben, mely adatok még a legoptimistább előrejelzéseket is felülmúlták, saját bevallásuk szerint még az Activision-nél sem számítottak ekkora növekedésre. Egyéb iránt mérföldkőhöz érkezett az Activision, hiszen házasságra készül egy másik sikeres kiadóval, a Blizzard Entertainment-el. Az így létrejövő konszern komoly riválisa, és trónkövetelője lehet az eladási listák ászának, az Electronic Arts-nak.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 2 heteImádom a GH részeket, amióta csak megismerkedtem a játékkal. Először billentyűvel nyomtam PC-,n majd gitárral Xbox 360-on. Jelenleg veretlen vagyok expert-en minden zeneszámban a baráti körömben, minden zenét 90% felett sikerül eljátszani. 🙂
kokasbalazs
12 éve, 5 hónapja és 2 hetenaaa ezt énis imádom azt biztos háthh aki a zenét szereti az ezt is 😄
marduk
12 éve, 5 hónapja és 2 heteGondolom valamilyen zenei tehetség lehetsz. 😄
richie8
12 éve, 5 hónapja és 2 hetePontosan 🙂
richie8
12 éve, 5 hónapja és 2 heteAz igazi zenéléssel egyáltalán nem összeegyeztethető sztem. A rocksmith már inkább 😄 Egyébként tudok gitározni, de a GH sokkalta nehezebb, főleg a szólók terén 😄
kokasbalazs
12 éve, 5 hónapja és 2 hetelehet az 🙂
rdave
12 éve, 5 hónapja és 2 heteVan aki inkább zenél… 😄
kokasbalazs
12 éve, 5 hónapja és 2 hetevagy csak inkábbb zenélni próbál 😄
richie8
12 éve, 5 hónapja és 2 heteIgen, a kettő megint nem egy és ugyanaz 😄 De óriási fílingje van a GH-nak is, ha már tud vele játszani az ember egy medium-hard fokozaton 🙂 Le lehet vele nyűgözni a népet.
rdave
12 éve, 5 hónapja és 2 heteJogos, én pont abban a kategóriában vagyok. 😄