Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Square Enix és a második világháborús stratégia, mint két fogalom, eddig nem nagyon volt egy lapon említhető, azonban változnak az idők, változik mindenki, és nem csak a cég fanatikusai (igen, vannak ilyenek), hanem szinte az egész játékipar meglepődött, amikor a srácok a Wargaming.net csapatával összefogtak és bejelentették az Order of War-t. Egy ekkora kaliberű cégtől az ember pedig elvárja azt is, hogy ha valaminek nekikezd, akkor az valamilyen szinten újító legyen, de a második meglepődés éppen itt érte a fanatikusokat.
Az Order of War ugyanis semmi újdonságot nem hoz a világháborús stratégiák műfajába, egy teljesen konzervatív, hagyományápoló darab lesz, ami természetesen egyáltalán nem baj, hiszen a tematika és a stílus szerelmesei éppen ezt várják, és egy arasznyival sem többet. A program megjelenésére mindenesetre már nem kell sokat várni, hiszen szeptemberben érkezik is a rajongókhoz, éppen ezért az illetékesek a mai napon közkézre bocsájtottak egy videót, amely a játék légierőjét kívánja bemutatni a nagyközönségnek, így ha éppen erre vagy kíváncsi, ne hagyd ki ezt az izgalmas néhány másodpercet.
futuretro
16 éve, 4 hónapja és 2 heteMint tudjuk is jól, a kínaiknak nincsen saját légvédelmük. 😄
maniac
16 éve, 4 hónapja és 2 heteA japánoknak nincs teee!😄😄
futuretro
16 éve, 4 hónapja és 2 heteNekik se? 😮
tibit
16 éve, 4 hónapja és 2 heteSzépnek szép, de egy mai 2vh.s játéktól elvárhatjuk, hogy legyen realisztikus! Biztos, hogy a Stukák, meg a Sturmovikok ilyen közel repültek egymáshoz, pár méterre? Vagy amit írok már csak felesleges fikázás?🙂 Ha kikiáltják realisztikusnak, akkor legyen is az, nem?
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 3 hetecsak a men of war koppincsa 😕