Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Eurogamernek küldött toborzó e-mailjük alapján a svéd Avalanche és a Square Enix már nyárson forgatják következő játékukat, amely nem csak nyitott világú, de emellett még "korszakalkotó" is lesz. Nem vitás, a címet olvasván mindnyájan a Just Cause harmadik részére asszociáltunk, annál is inkább, minthogy a Square Enix a múlt héten még egy esetleges negyedik felvonáshoz is lefoglalt egy domain nevet, félszegen titkolva vágyát, hogy egy darabig még a sikeres cím nyergében maradjon.
Bár a képlet valóban egyszerűnek tűnik, még tartózkodjunk a messzemenő következtetések levonásától és szorítkozzunk a tényekre. Az említett levélben a kiadó egy toborzó eseményt helyezett kilátásba, amelyre 30-án kerül sor, s amelyen a jelenlegi, illetve a következő generációval kapcsolatos projektekhez egyaránt kutatják majd a tehetségeket.
Ugyanezen e-mailben számolt be új, open-world játékáról, melyet a „korszakalkotó” és „akciójáték” jelzőkkel látott el. Emellett említést tett két, eleddig nem bejelentett projektről is, amik filmeken és képregényeken alapulnak – nem kizárt, hogy az egyik ilyen projekt az új Mad Max filmmel kapcsolatos…
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteNa, valami készülődik akkor.🙂
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteNah biztos faja lesz
rdave
13 éve, 7 hónapja és 3 heteÉs nem a bableves. 😄
Én minden open-world játékot szívesen várok. 🙂
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 hetekivancsi vagyok ra, csak ne rontsak el barmi is lesz az. rengeteg jo otletet kiviteleznek szarul.
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteMármint a SE?😮