Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb klasszikus szerepjáték fejlesztési munkálataiba kezdett a Square Enix védő szárnyai alatt a Tokyo RPG Factory csapata, akik bejelentették Oninaki című alkotásukat, mely maximálisan a korábbi munkáikra épül fel. Ennek megfelelően az I Am Setsuna fejlesztői megint egy izometrikus nézetű RPG-ben gondolkoznak, azonban az első mozgókép alapján ezúttal elvetik a taktikusabb küzdelmeket, és egy hack and slash alapú kaszabolós rendszert építenek bele.
Az Oninaki egyébiránt egy Watcher, név szerint Kagachi történetét meséli el, aki a halál után az élet védelmezője lesz, és rengeteg rejtély fűződik hozzá, legyen szó akár az életéről, akár a haláláról. Hősünk képes lesz szabadon járni az élők és a holtak világa között, miközben a mi feladatunk lesz a hozzá kapcsolódó összes rejtély megoldása.
A Tokyo RPG Factory szerint az Oninaki megjelenését még az idei nyáron várhatjuk PC-re, PS4-re és Nintendo Switch-re.
santonio
6 éve, 11 hónapja és 5 napjaNem tűnik rossznak.