Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A virtuális valóság már évek óta egy nagyon várt technológia, melyet több technológiai óriás is meglovagol idén, a Microsoft azonban inkább kiterjesztené a valóság a HoloLens csomagjával, mely igen drága és még egy ideig piacra sem kerül. Egy Meta névre hallgató startup nemrég egy olcsóbb riválist mutatott be, mely találóan a Meta 2 nevet viseli majd. A 3000 dolláros HoloLens-hez képest az ő megoldásuk csak 995 dollárba kerül majd és a harmadik negyedévben kerülhet piacra.
Az olcsóságnak természetesen megvan az oka. Míg a HoloLens beépített „számítógéppel” érkezik, addig a Meta 2 nem tud önmagában működni, kell hozzá egy PC. Ezzel tehát a felhasználási kör jócskán limitált lesz a Microsoft megoldásához képest, így pedig az élmény is csökken, de ettől függetlenül jó látni, hogy jönnek az olcsóbb kiterjesztett valósággal operáló megoldások.
rdave
9 éve, 10 hónapja és 2 heteOké, hogy nem számol magától, mint a HoloLens, de ezekhez szoftverek is kellenek… A Microsoftnak megvan a tudása és pénze hozzá, hogy masszív támogatást rakjon mögé.
tommy
9 éve, 10 hónapja és 2 heteHát ez így semmivel sem több pl egy Gear VR-nál ami 40 ezer… 😖
kpal
9 éve, 10 hónapja és 2 heteJönnek az olcsó Kínai cuccok 😄
rdave
9 éve, 10 hónapja és 2 heteEz nem kínai cégé.
kpal
9 éve, 10 hónapja és 2 heteÚgy értem ,mindenből lesz filléres kiadás.
rdave
9 éve, 10 hónapja és 2 heteA kettő nem ugyanaz. 😄 Micro is főként Kínában gyártat.
kpal
9 éve, 10 hónapja és 2 heteOké 😄 😎
paint
9 éve, 10 hónapja és 2 heteÉs ráadásul olyan Samsung telefon kell a Gear VR-hez aminek 100.000 ft feletti az alapára…
drift3r91
9 éve, 10 hónapja és 2 heteJólvan most már ez a sokadik nem is az érdekel már csak itt is megy már az hogy nemár 1 legyen azt arra fejlesszen a paraszt. Majd lesz 8k vr amihez még 20év mulva se lesz gép, meg minden alja vr amitől meg azt hiszi a user h tré a vr mert az övé csak 20ezer volt és 640*480 ba megy és milyen ocsmány a VR. nem egy ujat kéne kiadni hanem felmutatni hogy miért vedd meg.
totyak
9 éve, 10 hónapja és 2 heteHololens-hez nem kell pc, vagy mi? Amúgy hiába jön olcsóbb kiadás, ha a programok, játékok nem arra lesznek megírva. Lehet, hogy semmit nem fog támogatni, mert nem tudnak senkivel megegyezni. Ismeretlen márkával a nagyok nem biztos, hogy együttműködnek.
rdave
9 éve, 10 hónapja és 2 heteA hololens maga számolja a dolgokat. Gondolom kell valami eszköz, amin fut a szoftver, de a megjelenítéshez szükséges számításokat maga végzi, így akár egy gyenge kis telefon is elég lenne mellé elvileg.
totyak
9 éve, 10 hónapja és 2 heteAha, köszönöm a felhomályosítást. Szerintem mindenki pc-hez és konzolhoz fogja használni, így csak annyi előnye van, hogy önmaga számol, hogy leveszi a terhet a gépről. Viszont ilyen ár mellett, akár megvehetem a 800 dolláros VR szemüveget, a maradék 2200 dolcsit meg egy olyan atom pc-be ölöm, ami 10 évig gép marad, hiszen ezeknek a szemüvegeknek erőgép kell. Ugyanott vagyunk, bármelyiket választjuk. Magam részéről a Hololens jobban tetszik, mint a sima VR eszközök, de ha 800 dolcsit nem adnék ki, akkor 3000-t sem fogok.
drift3r91
9 éve, 10 hónapja és 2 hete10 évig nem marad gép a mai világba semmi 😄
Igaz 3 éve jó gépem van, mint tudod, de egyre több játék megfogja majd ezt is, de nem cserélek amig nem látom értelmét. Sokaknak még ilyen sincs.30-40ezres kártyákkal meg 2magos procival kell beérniük.
totyak
9 éve, 10 hónapja és 2 heteJó, a 10 évvel lehet túllőttem kicsit 😄
Nem is látom értelmét, hogy kétévente új gépet vegyen az ember. Persze, ha az a fétise, hogy minden lehetséges beállítás a maximumra legyen húzva, akkor ez elkerülhetetlen, de én pl. medium beállításokkal is tökéletesen szórakozom, ha jó a játék.
venoman
9 éve, 10 hónapja és 2 heteÉn még várok vele vagy 2-3 évet addigra a laptop is cserélve lesz. Akkor már majdnem 10 éves lesz. Egy jó erős HP-t veszek akciósan részletre és az is fut 10 évet.Az első 3-4 évben viszi a friss játékokat nagyjából. Addigra a vr technológia is kiforrja magát.Bár én nem vagyok a rajongója de azért ki fogom próbálni.
warriorautobot
9 éve, 10 hónapja és 2 heteNekem is ki fog maradni még egy pár évig a VR technológia.