Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy ideje már keringenek olyan hírek, melyek szerint az ASUS is bepróbálkozik az okosórák piacán, ám erről részletesebb információ még mindig nem látott napvilágot, az Android Wear kapcsán azonban új fejleményekről számolhatunk be. Állítólag egy ASUS-hoz közelálló forrás erősítette meg, hogy a gyártó okosórája Android Wear rendszert kap majd, árban pedig mindenképpen az LG G Watch és Samsung Gear Live alatt lesz az újdonságuk. Egy körülbelüli értéket is közölt a forrás, mely szerint 50 és 150 dollár (12-35000 Ft) között lesz majd az új termék ajánlott ára.
Ez elég barátinak tűnik, ám a specifikációról nem tudni még semmit, valamint egyelőre a hivatalos megerősítésnek is híján vagyunk. A bemutatkozásra a szeptemberi hónap a legesélyesebb, azon belül is a szeptember 5-én kezdődő berlini IFA 2014 ideje alatt várhatjuk a debütálást.
willthawheel
11 éve, 6 hónapja és 3 heteaz sose rossz, ha olcsó! és még jó is netalántán..
vendeg
11 éve, 6 hónapja és 3 heteDe bitang jól néz ki!
vendeg
11 éve, 6 hónapja és 3 heteIlyen órát elfogadnék beépített GPS-el ami futásnál méri karon a pulzust,megtett utat km/órát együttmüködik sok futó appal legalább 8-10 órát bír és persze nincs 65k felett…… majd 5 év múlva visszatérünk rá ilyen feltételek mellett🙁
nomarcube
11 éve, 6 hónapja és 3 heteRemélem megoldják ezt a Wear-dolgot rendesen egységesítve és funkciókkal kitömve, mert jó dolog lenne ez rendes áron, széleskörűen elterjedve.
kpal
11 éve, 6 hónapja és 3 heteszép ,de eddig nem éreztem vágyat ilyen ora beszerzésre akarmelyik gyarto legyen … Natur hagxomas ami tetszik , es egy jo mobil több nem kell .
totyak
11 éve, 6 hónapja és 3 heteEgyelőre ezeket az órákat felesleges kiegészítőnek találom, de biztos nagy keletje lesz. Mindig akad egy réteg, aki mindenre vevő.
kpal
11 éve, 6 hónapja és 3 hete3D Tv is bukta lett a gyártók részéről, 4K talán jobb döntés ha árráflé fejlesztenek.
1000feri
11 éve, 6 hónapja és 3 heteA mai világban a hagyományos karórát is sokan feleslegesnek tartják. Mégis gyártják…és veszik is…