Az Intel Education Tablet néven érkező 10 hüvelykes táblagépen Android 4.2 rendszer fog futni, melynek gyorsaságáról egy kétmagos Intel Atom processor Z2520-as egység fog gondoskodni. A beépített grafikus gyorsítónak hála az oktatást segítő grafikus programok is zökkenőmentesen fognak futni. Üzemidő terén is jó adatokkal szolgált a gyártó, hiszen akár 12 órás működésre is képes az új jövevény.
Az Intel Classmate PC már egy komolyabb szerkezet, hiszen Intel Celeron N2806 hajtja majd a Windows 8.1-el szerelt példányokat, de lesz Windows 7 és Linux rendszerekkel szerelt változat is, melyben egy Intel Celeron N2805-ös egység teljesít majd szolgálatot. Fontos még kiemelni a készülékek strapabíró kialakítását is, így akár 70cm-ről leejtve sem okozhatunk komolyabb károkat a szerkezetben.
A Classmate PC vonalát célozta meg a HP is, hiszen a HP Classmate Notebook PC lesz az első olyan gép, mely az új referencia alapján készül. A jó hír az, hogy az elkövetkezendő hetekben már elérhetővé is válik a világ legtöbb régiójában, köztük Európában is.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Intel hallatán leginkább a különféle processzorok jutnak az emberek eszébe, ám főként az utóbbi években igen sok egyéb témában is felvetődött már a vállalat neve. Ilyen témakör az oktatás is, melyet néhány általunk is bemutatott termékkel már célba vett a gyártó. Hamarosan tovább bővül a specifikus termékkínálat, hiszen érkezik egy androidos táblagép és egy laptop is, melyek remélhetőleg követendő referenciát mutatnak több gyártónak is.
kpal
11 éve, 12 hónapja és 1 napjaezt kipróbálnám itthon is mindenféle löttyöt vizsgálni 😄
totyak
11 éve, 12 hónapja és 1 napjaNem látok a gépekben semmi igazán különlegeset, de azért lelkesedem 😄