Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Bravely Default még anno 2012-ben jelent meg kizárólag a Japán régióban, majd 2013-ban For the Sequel alcímmel megjelent a játék frissített verziója, immáron erre nyugaton is. Idén áprilisban jelent meg a játék folytatása, a Bravely Second: End Layer, mely ismételten csak a Japán régióban érhető el, ám úgy tűnik a Square Enix ezt is elhozza nekünk.
Néhány nappal ezelőtt a Square Enix hivatalosan is bejegyeztette itt Európában a Bravely Second nevet.
Hivatalos bejelentés még nem érkezett, de várhatóan az E3 alatt a Square Enix vagy a Nintendo leleplezi majd a játék nyugati megjelenését.
kpal
10 éve, 7 hónapja és 3 heteViszik majd mint a cukrot. 🙂 😉