Nyolcvanöt játszható karakter lesz a Lego Lord of the Rings-ben

2012. augusztus 18.
2.8251
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Habár már ezerszer is megfogadtuk, hogy ugyanazzal a küllemmel és ugyanazokkal a megoldásokkal egyetlen Lego játékot sem fogunk mosolyogva elfogadni a Traveller's Tales csapatától, de ha egyszer a Gyűrűk Ura franchise-t helyezték a sorozat következő tagjának középpontjába, egyszerűen nincs mit tenni.

Ugyan a játékmenetet tekintve a Lego Lord of the Rings keretein belül nem várható túl sok újdonság, de legfrissebb híreink szerint legalább azzal nem tudjuk megvádolni a készítőket, hogy nem végeznek majd alapos munkát az adaptálással.

A Traveller's Tales ugyanis bejelentette, hogy igyekeztek nem csak a filmeket alapul venni a játék megalkotása során, hiszen bár az átélhető történet leginkább azokat veszi alapul, a karaktereket tekintve leginkább a könyvek jelentették a kiindulási alapot.

Ennek köszönhetően számtalan olyan szereplő is előkerül majd, akik a filmben nem vagy csak néhány pillanatra jelentek meg, aminek köszönhetően a Lego Lord of the Rings betöltését követően akár 85 karakter oldalán is átélhetjük majd a jól ismert sztorit.

Erre a pillanatra azonban októberig kell várnunk kell, a játék ugyanis akkor fog megérkezni Nintendo 3DS-re, DS-re, Wii-re, valamint PC-re, PlayStatation 3-ra, Vitára és Xbox 360-ra is.
6 hozzászólás

Vendég

12 éve, 4 hónapja és 7 napja

Csúcsmenő smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 11 napja

Én biztos adok érte. Lego játékok híresen jók. Viccesek és grafikailag is kiválók.

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 12 napja

Hogy erre valaki pénzt ad ki!

Amúgy meg a játék címe Lego The Lord of the Rings...

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 12 napja

Minden lego game hatalmas szerintem. Nem tudom megunni.

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 12 napja

Hatalmas game lesz!mosolygó smiley Azok a formák!mosolygó smileymosolygó smileymosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 12 napja

Az nem semmi

válasz erre
Lego The Lord of the Rings
3.293 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja