Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nem elég, hogy Magyarországon alapból csak 2014-ben kaptuk volna meg az Xbox One-t, a tegnap történtek után nagy valószínűséggel még az eredeti tervekhez képest és késve lépheti át határainkat a konzol. Hogy miért? Mindössze azért, mert a Microsoft a tegnap esti órákban bejelentette, hogy újabb nyolc európai országban csúsztatják el az Xbox One premierjét 2014-re, így a Microsot next-gen konzolja idén ősszel mindössze 21 államban válik elérhetővé.
A most kizárt országok között Belgiumot, Dániát, Finnországot, Hollandiát, Norvégiát, Oroszországot, Svédországot és Svájcot találjuk, tehát az említett régiókban korai volt még az öröm az Xbox One rajongóinak részéről, a konzol ugyanis csak valamikor jövőre jelenhet meg arrafelé is.
petike737
12 éve, 5 hónapja és 5 napjaHúzzanak a búsba, ilyen nyomorék céget😮
angryknight
12 éve, 5 hónapja és 5 napjahát én is így vagyok vele 😛
rdave
12 éve, 5 hónapja és 5 napjaMost fogják azt a pár ottani előrendelést visszavonni.
alrian
12 éve, 5 hónapja és 5 napjaén még bőven kitartok a Microsoft mellett 🙂… a pár hibája ellenére is
totyak
12 éve, 5 hónapja és 5 napjaÉrdekes marketinget folytatnak Micro-ék.
marco
12 éve, 5 hónapja és 5 napjaBéke poraira!
kiraly001
12 éve, 5 hónapja és 5 napjaNem vesztek semmit.😄
tibee984
12 éve, 5 hónapja és 5 napjaSony százszor jobb 😛