Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Két kisebb tesztkör után most jön egy nyílt béta is a Legends of Runaterra nevű, League of Legends-en alapuló kártyajátékhoz, amelynek a teljes megjelenése valamikor 2020 végére tehető. Január 24-én nyílnak meg a kapuk a nyílt bétázás előtt, ráadásul a Riot Games még azok számára is kedveskedik, akik a korábbi két tesztben részt vettek, ugyanis valamiféle bónusz ajándék vár rájuk az első bejelentkezést követően. Akik január 19-éig regisztrálnak a kapcsolódó portálon, azok egy nappal korábban, azaz 23-án vethetik bele magukat a kártyás őrületbe.
Ehhez persze kelleni fog egy Riot Account is, de semeddig nem tart készíteni egyet, szimplán néhány alapadatot kell megadnunk hozzá. Aki viszont nem élne ezzel a lehetőséggel, azzal január 24-én találkozunk a csatamezőkön!
zender
6 éve, 3 napja és 5 órájaPC-n kártyázni… Nekem ez mindig magas. 🙂