Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szomorú és örömteli hírekkel egyaránt tudott szolgálni a Harebrained Schemes csapata legújabb videojátékuk, avagy a Necropolis kapcsán, amiről kiderült, hogy több okból kifolyólag is nyárra kellett csúsztatniuk a premiert. Történt ugyanis, hogy az alkotást egyrészt felkarolta a Bandai Namco csapata, vagyis már nem indie címként kell megjelennie, másrészt pedig a fejlesztők elhatározták, hogy nem csak PC-re, hanem PS4-re és Xbox One-ra is szeretnék elérhetővé tenni alkotásukat.
Mivel azonban a konzolos változtatok legkorábban nyárra készülhetnének el, és a készítők mindenképpen szeretnék egyszerre kihozni mindegyik platformra a játékot, ezért úgy döntöttek, hogy a korábban március 17-re betervezett számítógépes verzió megjelenését is nyárra tolják el.
kpal
9 éve, 10 hónapja és 3 heteNem baj. Kíváncsi vagyok mit hoznak össze.
muki
9 éve, 10 hónapja és 3 heteEz nekem nagyon jó hír. 🙂
tommy
9 éve, 10 hónapja és 3 heteNagyon tetszik, örülök neki!
totyak
9 éve, 10 hónapja és 3 heteAzok a szemét fejlesztők irgum-burgum, pedig hogy megígérték, hogy csak pc-re jön, most meg hirtelen a kiadás előtt konzolokra is bejelentik, és még ráadásul a pc-s is el lesz tolva. Pedig direkt emiatt a játék miatt vettem pc-t (5 éve) és most meg vagyok károsítva, a csudába már.
Egy elkeseredett pc játékos valomása, irigy Xbox One kollégák után szabadon, ala Quantum Break 😛
colecollins
9 éve, 10 hónapja és 3 heteDettó! 🙂
drift3r91
9 éve, 10 hónapja és 3 heteBandainak kell a pénz. Ez tuti