Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Már nem kell sokáig várniuk arra a Nintendo Switch rajongóinak, hogy átélhessék a világ első Denevéremberes kalandjátékát, a tervek szerint ugyanis november közepén már erre a platformra is befut a Batman: The Telltale Series. A Telltale Games által megerősített hivatalos dátum szerint a játék Európában november 17-én kerülhet majd fel a boltok polcaira, és terveik szerint a teljes első évad, vagyis az összes epizód egyszerre jelenhet majd meg a platformra nemcsak fizikális, hanem digitális formában is.
A Batman: The Telltale Series eredetileg tavaly augusztusban debütált, időközben pedig már a második évad is elrajtolt, ami szintén megérkezhet majd Nintendo Switch-re a későbbiekben, de idén vélhetően még csak az első szezont kóstolgathatják a rajongók.
fighterlaci
8 éve, 2 hónapja és 4 heteTök jó hogy mindenre megjelenik de ez a szétdarabolás kurva gáz.
eltohn
8 éve, 2 hónapja és 4 heteMikor lesz vége vajon ezeknek a gagyi TTG játékoknak?
totyak
8 éve, 2 hónapja és 3 heteEz legalább tuti, hogy Switchen is olyan lesz, mint minden más platformon, mert alapból is csúnya a játék 😄