Nem csak Japánban és Európában büszkélkedik magas eladási mutatókkal, sikere globális mértékű, amelybe természetesen Kanada is beletartozik. Arrafelé nem rég érték el az első komolyabb mérföldkőnek számító, 1 milliós eladási darabszámot. Ezen esztendő első hét havában egymaga legyűrte a két konkurencia összesített eladásait, komoly teljesítmény.
A hivatalos állás szerint a Nintendo Wii-ből mostanáig 1.060.000. darab fogyott csak Kanadában, átlépve ezzel az első mérföldkőnek számító összeget. Hogy legyen mihez hasonlítanunk a számot, tájékoztatól ide karcoljuk a másik két jómadár eddigi összteljesítményét is. Az Xbox 360-ból júliusig 870.000 darab talált gazdára, míg PlayStation 3-ból 520.000 darabot kapkodtak el a kanadaiak.
Ha ezen esztendő első hét hónapját vizsgáljuk, bizony világosan kiderül, hogy a Nintendo zászlóshajója egymaga legyűrte a két riválisának összteljesítményét ebben az időszakban. Januártól, júliusig 200.000 darab PlayStation 3-at füstöltek ki az üzletek Kanadában, Xbox 360-ból pedig 154.000 példány fogyott, ami összesen 354.000 darab redmondi és Sony masina. A Nintendo Wii ebben a hét hónapban 376.000 darabos fogyást produkált.
Sikere tehát Kanadában is megkérdőjelezhetetlen. A két konzolos óriás még együttes erővel sem képes időnként megfékezni a kiotóiak szekerét, ami mostanra sokkal inkább egy Ferrari Enzo, mint lóvontatta, fakerekű kordély.