Az első eladási adatok még ugyan nem futottak be, de hivatalos forrásból értesülve tudjuk, hogy a kiotóiak közel 200 ezer darab masinát szállítottak le a japán kiskereskedőknek, remélve, hogy ez közel sem fogja fedezni az iránta tanúsított keresletet. A Nintendo újabb 100 ezer darabos utánpótlást ígért a hét folyamán.
A Nintendo szombaton sikeresen útjára indította a harmadik DS inkarnációt, a kamerákkal, internet böngészővel, zenelejátszóval és SD kártyaolvasóval felszerelt handheld-et. A kereslet mértéke jelenleg nem ismert, de úgy tűnik, hogy komolyabb készlethiánnyal nem kell majd számolniuk a masinát forgalomba hozó üzleteknek. A kiotóiaknak, a premier napjára 200 ezer darabos készletet sikerült szétszórniuk a boltok között, amelyet egy újabb, 100 ezer darabos utánpótlás fog követni, még a héten.
Az eladási adatokra várva lehet eljátszadozni a gondolattal, hogy vajon miként sikerült bevezetniük az új marokkonzolt a köztudatba. Tippelgetjük, hogy mennyi DSi találhat majd gazdára az első héten, de azok persze nem publikusak, hamarosan viszont pontos adatokkal jelentkezük a premier fogyásról. Hozzánk a Nintendo DSi, jelen állás szerint csak jövő nyáron érkezik majd meg, mi még bőven felkészülhetünk lelkileg és anyagilag egyaránt a fogadására. Várjuk a tippeket, oszd meg velünk lejjebb, hogy Ti mekkora fogyást prognosztizáltok az első hétre.