Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Level 5 stúdió csapata bemutatott egy új videót a Ni no kuni: The Another World című matériáról a Tokyo Game Show 2010-es rendezvényen. Az egyik korábbi hírünkben közzétettük, hogy a Ni no kuni két konzolra fog érkezni különböző alcímekkel. A PlayStation 3-as változat a Ni no Kuni: Queen of the holy white Ash címet viseli, míg a Nintendo DS-re érkező verzió a Ni no Kuni: The Another World-öt. Ez a rövidfilm a kézi játékkonzolos változatot mutatja be, amely által a felhasználók betekintést nyerhetnek a produktum történetébe.
Az alkotás 2011-ben fog megjelenni PlayStation 3-ra, Nintendo DS-re pedig már idén decemberben, de ez az információ csak Japánra vonatkozik. A készítők azt nyilatkozták, hogy tervezik a késztermék nyugati megjelenését is, de arról nem szólt a fáma, hogy pontosan mikor szeretnék ezt megvalósítani, tehát a konkrét időpontra még várni kell. A játék történetének főhőse egy 13 éves fiú, akit Oliver-nek hívnak és egy Hotroit nevű városkában él. Az édesanya halála előtt egy mágikus könyvet és egy Shizuku névre hallgató babát ajándékoz a fiának. A mű segítségével Oliver egy párhuzamos világban találja magát, ahol megpróbálja megakadályozni anyja halálát.
dorcika
15 éve, 4 hónapja és 2 heteAranyos 🙂
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 1 hete„A készítők azt nyilatkozták, hogy tervezik a késztermék nyugati megjelenését is”
Na számomra ez nagy örömhír ^^