Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Néhány napvilágra került álláshirdetésnek köszönhetően úgy értesültünk, hogy a PlayStation Portable konzolokra készült God of War mellékszálakért felelős Ready at Dawn csapata egy vadonatúj címen dolgozik a háttérben, méghozzá új-generációs otthoni konzolokra. Az ezekben a percekben az Okami Nintendo Wii-s változatán szorgoskodó brigád legfrissebb állásajánlataiból ugyanis megtudtuk, hogy egy hátsónézetes akciókalandon dolgoznak, amely nem egy bejáratott projekt új része lesz, hanem egy önálló, vadonatúj IP.
Arról sajnos jelenleg nincs információnk, hogy a csapat mit értett next-gen alatt, hiszen egy generációváltás küszöbén a szakmában alaposabban érdekelt fejlesztők is előszeretettel használják – tévesen – ezt a fogalmat a még piacon lévő konzolokra – jelen esetben a PlayStation 3-ra és az Xbox 360-ra -, holott az új-generáció immáron valóban a következő masinákat jelöli, avagy a PlayStation 4 és Xbox 720 fantázianevekkel illetett gépeket.
A Ready at Dawn esetében azonban a next-gen feltehetően még a kurrens generációt jelöli, de ennek ellenére is roppant kíváncsiak vagyunk a készülő projektre, amelynek reméljük hamar megejtik formális bejelentését.
braddock
13 éve, 11 hónapja és 1 napjaHát erre én is nagyon kiváncsi leszek!
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 1 napjaHa next gen-ről van szó valóban akkor biztos hogy kiszórták az alapmasinákat. Nap mint nap jönnek ezek a hírek!
marco
13 éve, 11 hónapja és 1 napjaElmaradhatatlan, hogy lassan náluk ne legyenek a referenciagépek, ez tény. Azonban jelenleg a Wii U az egyetlen, amiről biztosan tudjuk, mikor kerül piacra. Így elképzelhető, hogy „csak” ezekhez keresnek valakit.
maniac
13 éve, 11 hónapja és 1 napjaNa igen, de ezzel egyetlen probléma van, hogy a Wii U nem következő generáció, a Nintendo csupán behozta lemaradását a PlayStation 3-hoz és az Xbox 360-hoz képest egy új vezérlési rendszer kidolgozása mellett.🙂