News.zip - a 2014. 41. hét legfontosabb hírei

2014. október 12.
2.1331
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Előző összefoglalónkhoz képest újabb hét napon vagyunk túl, így itt az ideje ismét összegeznünk az elmúlt napok eseményeit, híreit és különféle bejelentéseit, melyekből természetesen ezúttal sem volt hiány, hiszen ezen időszak általában minden évben igen mozgalmas.
 

Sokszor szoktunk egy címet kiemelni összefoglalónk első részében, ezt a jó szokásunkat pedig most is megtartanánk, bár erre a hétre többen is bejelentkeztek az első játék címéért és a vele járó borítóképért. A jelentkezők közül a Dragon Age: Inquisition-re esett a mi választásunk, hiszen három nagyon fontos hír érkezett a játék kapcsán. Mivel sokan várják a körülbelül egy hónap múlva érkező játékot, ezért nem árt tisztában lenni annak gépigényével, hiszen a mostani alkotások sokszor remek élménnyel képesek megajándékozni minket, csak kell alájuk egy megfelelő vas is. Az alkotás gépigényei egyébként nem túl nagyok, így ez sokak számára a hét egyik legjobb híre lehet. Konzolokon gépigényes probléma nem igazán merül fel, azonban nem mindegy, hogy az adott platformon milyen felbontást és fps-t kapunk.

Második hírünknek az Xbox One tulajdonosok nem igazán örülnek majd, hiszen míg náluk 900p-ben, addig a Sony konzolján 1080p-ben fut majd az alkotás. A játék kapcsán érkezett harmadik fontos hírben a tartalomról esett szó, hiszen a hírek szerint nagyjából 200 órányi tartalmat kapunk a megvásárlásért cserébe. Ez szintén nagyon jó hír, így egyre jobban várjuk már a november 18-at. Extraként pedig megemlítenénk, hogy még két napig ingyenesen beszerezhetitek a Dragon Age: Origins-et, mellyel akár hangolódni is lehet az új címre.

A szintén sokak által várt Far Cry 4 kapcsán szintén két hír bukkant fel a napokban. Childish Gambinot nem biztos, hogy sokan ismerik, pedig egy tehetséges rapperről van szó, akit bizony bevontak a Far Cry 4 világába, ennek eredménye pedig egy kis beszámoló lett a játékról és új szerzeményéről. A mozgóképeket nagyon szeretjük, így örülhettünk akkor is, amikor kiderült, hogy egy teljes videósorozat érkezik a játék kapcsán. Ennek első részében a játék helyszínét, Kyratot ismerhetjük meg. A játék szintén novemberben érkezik, úgyhogy igencsak ütős következő hónapra számíthatunk.

News.zip - a 2014. 41. hét legfontosabb hírei - 2. kép

A különféle grafikus motorok már több alkalommal szerepeltek összefoglalóinkban, hiszen szinte minden rivaldafényt nélkülözve élik le életüket, pedig nélkülük nem tartanánk itt. A Unity Engine egyik legnagyobb előnye a multiplatformos elérhetőség, mely olyan nagy vállalatok számára tette vonzóvá, mint például a Blizzard. Nemrég röppent fel a hír, hogy eladósorba került a népszerű grafikus motor, melyet állítólag a Google szívesen meg is venne. Egyelőre nem tudni, hogy valóban eladják e a motort, ha pedig ez megtörténik, akkor érdemes lesz figyelni, hogyan alakul majd annak sorsa. Ha focis játékot kell mondanunk számítógépre, akkor legtöbben bizonyára a Fifa sorozatot mondanák, pedig az utóbbi években igen komoly riválist is kaptunk a PES-széria személyében. Hamarosan érkezik a PES 2015, melynek a héten megismerhettük a gépigényét. A sportjátékok esetében is nagyon fontos, hogy zökkenőmentesen fusson a játék, hiszen nem lehet jó érzés, amikor a labdaátvételek után pillanatnyi kimaradást veszünk észre.

Ma nem szeretnénk nektek külön traileres blokkot felállítani, így néha-néha beszúrunk majd egy-egy remek előzetest. Ilyen például a Ryse: Son of Rome PC launch trailerje, mely sokak kedvét hozhatja meg a játékhoz. Említettük már, hogy a következő hónap igencsak mozgalmas lesz, ezt a tömörülést pedig a legújabb Call of Duty is csak erősíteni fogja. Mivel már csak néhány hét választ el minket a Call of Duty: Advanced Warfare-től, ezért két igen sokatmondó videó is érkezett a héten. Az egyikben az alkotás többjátékos módját ismerhetitek meg, míg a másikban a kampány mód kerül előtérbe.

Jövőre érkezik egy olyan alkotás, melynek fejlesztői azt ígérik, hogy munkájuk gyümölcse vegyíteni fogja a The Elder Scrolls V: Skyrim, a The Witcher, és a Red Dead Redemption elemeit. Ez nem lenne más, mint a Kingdom Come: Deliverance, mely kapcsán egy új előzetesről számolhatunk be nektek. Ismét az Xbox One tulajdonosok számára ajánlanánk két hírt, melyek közös pontja a Halo 2: Anniversary. Kezdjük a rossz hírrel, mely a felbontást érinti, hiszen megtudtuk, hogy a Halo 2: Anniversary sem fut majd 1080p-ben, helyette a 720p+60fps párossal kell beérnünk. A jó hír viszont az, hogy új tartalmakat is kap majd a játék, bár sokan inkább az 1080p-t választanák.

News.zip - a 2014. 41. hét legfontosabb hírei - 3. kép

Egy PS4-Xbox One közötti egyenrangúságot szeretnénk felvezetni az Assassin's Creed: Unity történetével foglalkozó előzetessel, hiszen így témánál maradva rátérhetünk az alkotás konzolos grafikájára. A Ubisoft ugyanis a héten közölte, hogy mindkét konzolon 900p-s felbontással és 30 fps-sel fog menni a játék. Ez szerintük bőségesen elegendő lesz ahhoz, hogy ámuljunk a remek világon és nagyon élvezzük a kalandokat. Az átélést segíti a Warner Bros és a DC Entertainment újabb közös projektje, melynek kapcsán virtuális valóságban újraalkotják Batman ikonikus Batbarlangját. A Batcave VR névre keresztelt projekt még nincs kész, így az érdeklődőknek érdemes figyelni a virtuális valóságra szakosodott oldalakat, hiszen a fejlesztés több pontjáról is hallhatunk még. Végezetül pedig egy ikonikus sorozat kapcsán a konzolosoknak nyújtanánk egy kis vigaszt. Nemrég ugyanis megjelent a Steam kínálatában a Final Fantasy XIII számítógépes verziója, a végeredmény pedig már-már botrányos lett. Értjük mi, hogy nem a pc-s tábor a fő célközönség, de így felrakni egy ilyen nagy szolgáltató kínálatába egy ilyen ikonikus sorozat egy részét...

News.zip - a 2014. 41. hét legfontosabb hírei - 4. kép

Hivatalos blog is érkezett az utóbbi napokban, melyet az ASUS hozott el nektek. Új bejegyzésükkel egy új témát is elindítottak, melynek következő állomása ígéretük szerint valamilyen újdonság lesz. Mi már nagyon várjuk a folytatást, de előtte mindenkinek ajánljuk, hogy olvassa el Az asztali konfigurációk világa címen megjelent blogjukat.

Skywaker99 egy népszerű sorozat megszűnéséről írt nektek. Bizonyára több olvasónk is nézi a Naruto-t, így főleg nekik ajánljuk a rossz hírt közlő blogot, mely egyébként szép emléket is állít a mangának.

News.zip - a 2014. 41. hét legfontosabb hírei - 5. kép

A hét blogja díj is kiosztásra került, méghozzá egy igen tartalmas irományért cserébe. A nyertes pedig totyak néven éli itteni életét, a díjazott blogot pedig Unearthed: Trail of Ibn Battuta teszt néven találjátok meg oldalunkon.
3 hozzászólás

totyak

11 éve, 7 hónapja és 10 napja

Yanez írta:
Pacsi totyak, jó nagyon jó lett a poszt!
Köszönöm szépen röhögő smiley A játék kevésbé volt jó nyelvnyújtó smiley

válasz erre

Yanez

11 éve, 7 hónapja és 10 napja

Pacsi totyak, jó nagyon jó lett a poszt!

válasz erre

Mordorer

11 éve, 7 hónapja és 10 napja

Kingdom Come: Deliverance-re nagyon kíváncsi vagyok azért. Komoly ígéretek ezek...

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Patrik94 profiljarDAVE profilja