News.zip - a 2013. 50. hét legfontosabb hírei

2013. december 15.
2.5001
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Ismét elérkezett az idő, hogy beszámoljunk kedves olvasóközönségünknek a hét legérdekesebb és legfontosabb híreiről, melyek szép számmal érkeztek ezen a héten is, valamint a hét blogja díj is megtalálja a gazdáját, aki remélhetőleg boldogan konstatálja majd ezt.

Ahogy említettük az érdekes hírek most sem kerülték el oldalunk hasábjait, így egy rendkívül színes összefoglaló elé nézünk, melyben a Sony és a Steam legújabb konzoljáról is szó esik majd, valamint nagy örömünkre friss híreket is megoszthatunk veletek egy magyar fejlesztésű játékról.

Elsőként kalandozzunk el kicsit a konzolok világába, ahová számos hír érkezett a héten, azonban ha dönteni kellene, hogy melyik a legfontosabb és legjobb hír számunkra, akkor egyértelműen a Sony PlayStation 4 hazai debütálása kerülnek fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. December 13-án ugyanis hazánkba is megérkezett a japán óriás legújabb szórakoztató eszköze, melyet egy launch party keretében mutattak be nálunk. Természetesen a Game Channel is képviseltette magát az eseményen, melyről egy képekkel tarkított beszámolót is olvashattok az oldalunkon. A konzollal kapcsolatos másik hír is legalább ennyire pozitív a Sony számára, hiszen az elemzők szerint a PlayStation 4 lesz a nyertese az újgenerációnak. Habár abszolút csúcsdöntésre nem számítanak az illetékesek, azt nagy magabiztossággal ki merik jelenti, hogy bizony az újgeneráció legsikeresebb konzolja érkezett meg hozzánk december 13-án.

News.zip - a 2013. 50. hét legfontosabb hírei - 2. kép

A konzolok világához azonban más szereplők is szívesen csatlakoznak, így a Steam bejelentése után nagyon várt Steam Machine első darabjait is nagy érdeklődés övezte. Néhány szerencsés már meg is kapta a Steam Machine prototípusát, melyről egy videót is közzétettünk. A gép igencsak megosztó alkotás, hiszen tulajdonképpen egy egyszerű számítógépről van szó, amit konzolos körítésekkel kapnak meg a vásárlók. Kérdéses, hogy ha ez a tény szélesebb körben is elterjed, akkor mekkora sikere lesz például a közel 1500 dolláros Digital Storm Steam Machines-nek. Bár a készülék impozáns belsővel rendelkezik, valamint Windows és SteamOS is megtalálható lesz rajta, az ára így is magasnak tűnik.

Persze nem kell mindenkinek Steam Machines-t vásárolni ahhoz, hogy kipróbálhassák a SteamOS-t, ráadásul sok Steam Machnies tulajdonos előtt is bárki megteheti mindezt, hiszen a héten megjelent a rendszer. A Debian 7.1 stabil verziójára épülő rendszer számos fenntartással rendelkezik, melyeket mi is megosztottunk veletek, így nem érhet meglepetés, ha úgy döntötök, hogy kipróbáljátok a 960MB-os rendszert. A rendszerek kapcsán egy érdekes feltevés is napvilágot látott, mely szerint ingyenesek lehetnek a Windows Phone és Windows RT rendszerek. A Microsoft részéről érthető lenne a lépés, hiszen a redmondiak jóval nagyobb részesedést remélnek maguknak a mobiltelefonok és a táblagépek piacán, melynek elérésre pontosan ilyen lépésekre lehet szükség.

Persze a Google által dédelgetett Android uralmát nehéz lesz megtörni, pláne úgy, hogy egyelőre még minden komolyabb alkalmazás elérhető rá, sőt nagyon sok exkluzív programmal találkozhatunk az online áruházba. A Razer is ezt a platformot favorizálja legújabb kommunikációs szoftvere számára, hiszen a héten Androidra is megérkezett a Razer Comms. Persze az Apple-nek is lesz néhány szava még az operációs rendszerek háborújában, ráadásul támogatottság terén nem akkora a lemaradása, mint a százalékos adatokat nézve. Ezt tükrözi az is, hogy a Razer is rögtön kijelentette, hogy az iOS-re optimalizált változatra sem kell már sokat várni. Mindenesetre érdekes lépés lenne ez a Microsoft részéről, biztosan sokan örülnének neki.

A Crysis 3 alkotói nem igazán örülhettek a héten, hiszen kiderült, hogy mindössze százezer példány fogyott a PC-s Crysis 3-ból Németországban. Ez nagyon gyenge adatnak számít, még akkor is, ha a játék PC-s verziójáról van szó. A hazai pályán elszenvedett vereség ellenére valószínűleg nem adja fel a Crytek csapata és hamarosan újabb játékokkal örvendeztetnek meg minket.

News.zip - a 2013. 50. hét legfontosabb hírei - 3. kép

A mi hazai pályánkon is érdekes dolgokkal találkozhattunk a héten, hiszen a újabb részletek láttak napvilágot a magyar Neocore Games által fejlesztett The Incredible Adventures of Van Helsing II-ből, amely a csapat elmondása szerint valódi folytatás lesz, igazi újításokkal. A fejlesztők szerint az új játék igazi folytatása lesz a korábbinak, valamint valódi újítássokkal is sűrűn találkozhatunk majd benne. Az illetékesek által közzétett listát természetesen mi is továbbítottuk nektek és nagyon reméljük, hogy egy remek alkotásról számolhatunk majd be.

A Dibalo III bizonyára népszerűbb játék, mint a magyar fejlesztés, így nem maradhatott ki összefoglalónkból, hogy elrajtolt a Diablo III: Reaper of Souls zárt bétája. A tesztelők táborához még mindig lehet csatlakozni, melyhez online tehetjük meg az első lépéseket, utána pedig reménykedni kell, hogy kiválasztanak minket. A végleges alkotás valamikor 2014-ben debütál, így annyira azért nem kell már sokat várnunk akkor sem, ha nem kerülünk be a tesztelők közé. Szintén 2014-ben érkezik meg a The Elder Scrolls Online, méghozzá az év első felében, hiszen
április 4-én kezdhetünk el játszani vele PC és Mac platformokon.

A sportjátékokról elsősorban a focis és az autós játékok ugranak be a felhasználóknak, pedig jelenleg is számos különleges sportot érhetünk el gépünkön is. A Hustle Kings fejlesztőcsapataként elhíresült VooFoo érdekes videót mutatott be a héten, melyben legújabb játékukból, a Pure Pool-ból kaphatunk egy kis ízelítőt. Az alkotás egyértelműen az újgenerációra épít, méghozzá elsőként PlayStation 4-re fog megjelenni, méghozzá a trailer alapján remek külsővel megáldva.

News.zip - a 2013. 50. hét legfontosabb hírei - 4. kép

Összefoglalónk végéhez közeledve két hivatalos blogot is szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani, melyek mindegyike érdekes témát hozott el számotokra. A Cooler Master legújabb írásában a tápegységek világába vezet be minket. Az MSI fiai egy érdekes terméket mutattak be nektek, mely akár egy új irányvonalat is képviselhet. Ez lenne az új MSI S20 Slider 2.

Végezetül nem maradt más hátra, mint a hét blogja díj kiosztása, ami előtt szokás szerint megemlítünk még néhány alkotást. Canyon0101 nevű felhasználónk egy igen érdekes sorozatot közölt veletek a héten, melynek első, második és befejező részét természetesen elolvasásra ajánljuk. 5t3v3nk3 ismét odatette magát, hiszen A Purgálás felé második, harmadik, negyedik és ötödik részét is a héten tette közzé. DaNyEE ismét egy játékot mutatott be nekünk, a Dark Souls: Prepare To Die Edition személyében, míg LolZ a Path of Exile nevezetű alkotást hozta el számotokra.

News.zip - a 2013. 50. hét legfontosabb hírei - 5. kép

Hosszú ajánlónk után pedig következzék a hét blogja, melyet Yanez írt nekünk és a A Nicknevek Rejtélye címet viseli. A blogban vicces oldalról közelíti meg a nicknevek egyébként valóban érdekes világát, ha gondoljátok, akkor ti is osszátok meg velünk nevetek eredetét.
10 hozzászólás

fantis6

11 éve, 11 hónapja és 10 napja

gratulálok utólag is röhögő smiley

válasz erre

DaNyEE

12 éve, 4 hónapja és 13 napja

Gratulálok Yanez!

válasz erre

Vendég

12 éve, 4 hónapja és 15 napja

PS4 megjelenés abszolút a hét híre!

válasz erre

Yanez

12 éve, 4 hónapja és 15 napja

Dánkesön gémerbarátaim!

LolZ: Aki irigy, annak rövid a farka! röhögő smiley

válasz erre

LolZ

12 éve, 4 hónapja és 15 napja

Yanez megint oda tette magát (hogy kapná be röhögő smiley ).Grat!

válasz erre

kpal

12 éve, 4 hónapja és 15 napja

gat a Blog Mesternek kacsintó smiley mosolygó smiley

válasz erre

totyak

12 éve, 4 hónapja és 15 napja

Gratulálok Yanez fórumtársnak röhögő smiley

válasz erre

Yanez

12 éve, 4 hónapja és 15 napja

Yanez írta:
Grat Yanez a hét blogjához!
Azért ne menjünk át skizóba, please!

válasz erre

Yanez

12 éve, 4 hónapja és 15 napja

Grat Yanez a hét blogjához!

válasz erre

Vendég

12 éve, 4 hónapja és 15 napja

Jó hogy van ez az összefoglaló. Nekem ez az ingyenes win valahogy kimaradt eddig!röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
totyak profilja