Ez a hét különleges a Game Channel számára, mégpedig a mai nap miatt, hiszen miközben ti ezeket a sorokat olvassátok, oldalunk több tagja is a PlayIT-en erősíti a GC hírnevét. Rengeteg szervezés után végre eljött ez a nap is, bízunk benne, hogy sok online látogatónkkal tudunk találkozni élőben is.
A budapesti lakosok előnyben vannak a most következő pár sor ügyében, hiszen szeretnénk titeket arra ösztökélni, hogy látogassatok ki a show-ra. Akinek heti összefoglalónk meghozta a kedvét, az akár 1500 forintos jegyet is vásárolhat, mellyel délután 15.30 után tud belépni a PlayIT-re. Mivel csak este kilenc órakor zárulnak a kapuk, ezért nagyon megéri ilyen típusú jegyet venni, hiszen 5 óra alatt meg tudjátok látogatni az összes, számotokra érdekes standot. Hogy egy kis kedvet is csináljunk a gyors délutáni programszervezéshez, tekintsétek meg, hogy milyen ajándékok várnak a hozzánk ellátogató érdeklődőkre. Szerintünk ennyi Cooler Master terméknél nem lehet csalogatóbb ajándékokat kitalálni.
Akik maradnak inkább a számítógépes játéknak, azok többsége biztosan rendelkezik Steam-fiókkal, melyet az az őszi vásár alatt jól meg is lehet tömni játékokkal. Egy részletes árlistát olvashattok ez ügyben nálunk, de érdemes mindig böngészni a Steam kínálatát, hiszen náluk soha nem lehet tudni, hogy mi következik. Ha van olyan játék, amit nem fogtok tudni megvásárolni a Steam rendszerén keresztül, akkor az az Ashes Cricket 2013 lesz, amit pofátlanul olcsón sem tudtok megvásárolni, hiszen olyan pocsék lett a Trickstar csapatának két éve kemény munkájába kerülő alkotás, hogy a kiadó 505 Games utasítására az online áruházból és a boltok polcairól is eltüntették az alkotást. Természetesen több oldal felelőssége is megkérdőjelezhető ilyenkor, hiszen a kiadó részéről illet volna ellenőrizni a munkálatokat, de a Steam is jobban megválogathatná, hogy mit enged be online boltjába.
A Steam számára is megnyugtató kijelentést tett a héten Matt Wright, az Nvidia értékesítési menedzsere, aki a most kibontakozó next-gen konzolháborúban egyértelműen a harmadik felet, vagyis a PC-t nevezte meg győztes platformként. Szerinte ugyanis ha megvizsgálunk egy játékra kiélezett konzolt és egy játékra kiélezett számítógépet, akkor egyértelműen az utóbbi kerül ki győztesen. Az nVIDIA részéről felvetődött egy előre összeállított, viszonylag kis méretekkel rendelkező, játékosoknak szánt számítógép megjelentetése is, erre azonban még biztosan várni kell.
A mozik világával kapcsolatban is érkeztek érdekes hírek, hiszen egyre több jel utal arra, hogy mozifilmet készítenek az idei év legjobb PlayStation 3-exkluzívja alapján, mely a The Last of Us nevet viseli. Erre abból lehet következtetni, hogy bejegyzésre került a thelastofusmovie.net domain név, ami nem kizárt, hogy csak biztonsági okokból történt, de az sem zárható ki, hogy a Sony-nak tervei vannak vele, hiszen a háttérben talán már megkezdődtek a produkció munkálatai. Hivatalos megerősítés még nincs, de a munkálatok komolyabb fázisba való lépéséig nem is várható. A másik mozis hír elszomoríthatja a Warcraft rajongóit, hiszen a hivatalosnak tekintett részletek alapján ugyanis a Universal és a Legendary elcsúsztatták az adaptáció premierjét, így az 2015. december 18-a helyett csak 2016. március 11-én debütálhat majd.
A végére pedig egy sokak számára örömteli hírt említenénk meg, mely szerint Bully játékcímet és logót regisztrált a Take Two. Az esettel kapcsolatban túl sok extra információ nem áll a rendelkezésünkre, ha csak az nem, hogy a kérdéses márkanév a Bully Bullworth Academy: Canis Canem Edit lett, ami a levédetés mellé érkezett információk értelmében egy videojátékot takar.
Természetesen ti is számos blogok írtatok a héten. Yanez-t már lassan meg sem kell említeni, mármint a nevét, hiszen a Mosolygós Szombat szavakból már egybúl ő jut az olvasók eszébe. A sorozat legújabb részén is széleseket mosolyogtunk. Érkezett tőle egy másik bejegyzés is, mely a babonákat vesézi ki és szintén olvasásra ajánlott. Azer11 folytatta a Lux Bellum sztorit, melynek következő állomása az Andrews nevet kapta.