Az elmúlt hét nap eseményei közül is volt miből szemezgetni, a GTA V még mindig beszédtéma, így nem maradhatott ki, de lesz szó Kínáról és a Steam bejelentéseit is összefoglaljuk nektek.
A GTA V egy ideje állandó szereplője összefoglalónknak, ám vélhetően kevés olyan ember akad, aki szerint jogtalanul tenné mindezt. Természetesen ahogy távolodunk a játék konzolos premierjétől, úgy csökken a hírek száma is, ám mivel PC-re még nem érkezett meg és az Online mód is várat még magára, ezért van miről beszélni bőven.
Kiderült, hogy miért késik a GTA Online. Teljes mértékben elfogadható az indok, hiszen valóban hatalmas a játék, melyet szerencsére nem kapkodtak el a fejlesztők. Az Online mód a kis késéssel még talán nyert is, hiszen sokan végigvitték már a játékot, így mire kijön, valódi újdonságot hozhat a legtöbb játékos számára. Azt azonban mindenkinek érdemes tudnia, hogy az október második napján érkező mód még okozhat némi fejfájást, hiszen a Rockstar is beismerte, hogy dolgoznak a zökkenőmentesség biztosításán és minden játékos türelmét kérik. A PC tulajok még mindig szomorkodhatnak, de talán már nem sokáig, hiszen minden héten előkerül valamilyen PC-verzióról szóló hír. Nem volt ez másként most sem, hiszen egy újabb online áruház listázta a játékot.
A béta lehetőséget megkapó és játékaikat videó formájában rögzíteni szerető Battlefield 4 játékosok remek hírt kaptak, hiszen nem lesznek törölve videóik a megosztókról, vagy saját oldalaikról, ugyanis az illetékesek megerősítették, hogy nem kell semmilyen titoktartási dolgok szerint eljárniuk a tesztelőknek. Az örömhír mellett azért érkezett egy negatív pont is, mely szerint a béta verzió csak 64-bites rendszerrel kompatibilis.
A túlélőhorror játékok egyre népszerűbbek manapság, ezt szeretné kihasználni a The Evil Within is. Kedvcsinálónak a fejlesztőcsapat egy, a megszokottnál is hosszabb videóval kedveskedett, melyet minden olyan játékosnak ajánlunk, aki kedveli ezt a műfajt.
A Need for Speed sorozat már jó pár éve az autós játékok kedvelőinek egyik kedvenc projektje, mely a moziba is megérkezik. Egy trailer is érkezett, ráadásul igen pörgősre sikeredett, csak nehogy ez legyen az összes durranás a teljes filmben is.
A játékmotorok nagyon fontos szerepet töltenek be egy adott projekt sikerében. Az egyik legnépszerűbb alapot az Epic Games által fejlesztett Unreal Engine szolgáltatja, melynek érkezik majd a következő generációja. Egy új videó is érkezett a készülő motorral kapcsolatban, érdemes megnézni.
Ide kapcsolódik, hogy végre Kínában is feloldották a konzolok tilalmát, melyet a Microsoft kegyetlenül kihasználna egy új konzollal.
A Ubisoft legnépszerűbb játékai közé sorolandóak az Assassin's Creed részek, így nem csoda, hogy érkezik a folytatás. Az Assassin's Creed IV: Black Flag néven érkező játék kalózaival ismerkedhettünk meg a héten.
A mozgás nagyon fontos része kell hogy legyen az életünknek, sokan azonban inkább a képernyőn keresztül szeretnek focizni. Nekik a PES vagy a FIFA sorozat tagjai kínálják a legjobb élményt. A héten befutottak az utóbbi projekt legújabb játékának, a FIFA 2014-nek az értékelései. A PES után a FIFA is igen magas pontokat kapott. Tény, hogy a két legjobb focis játékról beszélünk, melyek minden évben tudnak egy kis újdonságot mutatni.
Szintén egy virtuális mozgásforma a Google Street View szolgáltatása, melyen most már olyan kalandos helyeken is sétálhatunk néhány kört, mint az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, ismertebb nevén a CERN épülete. Mindenkinek érdemes megtenni néhány lépést, hiszen kevesek juthatnak be személyesen az ilyen helyekre.
Lassan elérkezünk összefoglalónk végére, mely általában a blogokról szól. Bevezetésként megemlítenénk a héten érkezett hivatalos blogok témáit is, melyek nagyon érdekesek.
A Cooler Master csapata azt fejtegette nekünk, hogy milyen számítógépházat vigyünk játékra és lanra. Minden kedves olvasónk véleményét várják a srácok!
A Kingston fiai pedig egy érdekes eszközről írtak nekünk, mely a MobileLite Wireless nevet kapta. Célja a saját fájljaink egyszerű tárolása és megosztása. Több eszközt is tud egyszerre kezelni és nem feltétlenül szükséges a vezeték nélküli adatmozgatás. Minden szükséges információt megtudhattok a Kingston legújabb blogjából.
Végezetül mi mással is zárhatnánk, mint a hét blogja cím kiosztásával. Előtte azonban egy írást megemlítenénk, ahogy tettük ezt eddig is. Yanez ismét remek írásokkal látott el minket, mi most a GTA V, avagy a hype effect varázsa néven érkező írását emelnénk itt ki.