Már már nekem kínos megemlíteni a GTA sorozat legújabb tagját, de mindenki legnagyobb örömére hamarosan a megjelenés hírét közölhetjük veletek. Addig is be kell érnünk újabb csokor képpel és egy videóval, valamint egy érdekességgel, mi szerint a bandatagok hangjait igazi bűnözők kölcsönözték, így teremtve még jobb hangulatot a játék számára. A játék generációs besorolását is megtudhattuk, ugyanis a fejlesztők szerit next-gennek tekinthető az új jövevény.
A heti GTA adag után szokás szerint jöhet a Battlefield 4 híreinek csokra, mert bizony érkeztek érdekes információk a játékkal kapcsolatban. Informálódtunk a fegyverek testreszabásának lehetőségéről, és három érdekes dolgot is megtudtunk ezen kívül. Az első, hogy az elődtől eltérően, az új részben nem lesz egyszerű dolga a helikopteres pilótáknak, ugyanis két magasság határt helyeztek a játékba (egyik a helikoptereknek, másik a Jet-eknek), ezzel elkerülve az úgynevezett „orbit camp”-et. A tapasztalatlanabb katonáknak jöhet jól a gyakorlópálya, ahol a járműveket próbálhatjuk ki az éles bevetés előtt. Egy nagyon meglepő információt is sikerült leszűrniük a rajongóknak, mely szerint akár tengeralattjárót is vezethetünk majd a játékban, ám erről hivatalos megerősítés nem érkezett.
A nagy rivális Call of Duty sorozat sem hagyta rajongóit új információk nélkül, kiderült ugyanis kiderült, hogy mikor is várhatjuk a Call of Duty: Black Ops 2 utolsó letölthető tartalmának PC-s és PlayStation 3-as változatának megjelenését.
Aki szereti a zombikat öldösni örülhet, hiszen biztosan érkezik a Sniper Elite: Nazi Zombie Army 2 nevezetű játék, amelyben ismételten a zombi hordák ellen kell felvennünk a harcot. A játék egyelőre PC-re fog érkezni, de a hírek szerint folyamatban vannak az új konzolokra optimalizált verziókról szóló tárgyalások is. Pontos megjelenési dátum azonban még nincs.
A sok játékhír után jöjjön egy kis technikai szünet, mely azért mégis csak kapcsolódik a játékok világához. A Tegra sorozat chipjei ugyanis sok játékosnak segítettek jobb teljesítményen futtatni kedvenc mobilos játékukat, így nem csoda, hogy sokan várták a sorozat 4-es számmal jelölt tagját, melyet elsőként a Xiaomi épített be a telefonjába, ami az Mi3 nevet kapta. Sajnos az európai játékosoknak kevés esélyük lesz ilyen készülékkel játszani, de ha egyszer egy üzem beindul…
A jövőbeni Playstation 4 PS Plus előfizetői örülhetnek, hiszen kiderült néhány információ a számukra ingyenesen érkező Drive Club-ról. Paul Rustchynsky direktor szerint az ingyenes DriveClub szinte teljes egészében megegyezik majd a végleges átirattal, de néhány autó és pálya, valamint az osztott képernyős mód hiányzik majd belőle. A jó hír viszont az, hogy viszonylag kevés összegért cserébe bármikor teljes verzióra frissíthetik az ingyenes játékukat a felhasználók.
Nők és játékok. Sokak számára a tökéletes párost jelenti ez a két szó és a mögöttük rejlő tartalom, ám itt most másról van szó. Mégpedig arról, hogy a Lionhead kreatív igazgatója szerint 10 éven belül a játékfejlesztők fele nő lesz. Gary Carr bocsátkozott ilyen jóslatokba, továbbá azt is megemlítette az OXM magazin újságíróinak, hogy cége álláshirdetéseire is egyre több nő jelentkezik.
A Microsoft közelgő konzoljáról is minden héten kiderül valami új, most viszont két fontos dolgot tudhatott meg a várakozók tábora. Az első, egyben a rajongók számára talán legfontosabb dolog, hogy az Xbox ONE november 22-én fog megjelenni, azaz egy héttel a PlayStation 4 hivatalos megjelenése után. Akik addig nem bírják ki, azok valahogy jussanak be a közelgő Eurogamer Expo-ra, hiszen ott kipróbálható lesz az új konzol. Mellékesen megjegyezném, hogy a Sony újdonsága is ott lesz, így akár a végső döntés meghozatalában is segíthet az esemény.
Oldalunk nagy részén még mindig a római kort megelevenítő játék, a Total War: Rome 2 próbálja meg elcsábítani a játékosokat. Aki eddig még nem tudta eldönteni, hogy megvegye e a játékot, a fejlesztők elszántságát mindenképpen a pozitívumok listájára írhatja fel. Alig jelent meg a játék, de már ki is adták az első javítást hozzá, mely a játék során fellépő grafikai hibákat, lassulásokat és összeomlásokat is javítja, amely a csapat statisztikái szerint a játékosok alig két százalékát érintik.
Ismét tartsunk egy kis technikai szünetet, ezúttal két résztvevővel. A héten beszámoltunk az ASUS két új, telefonálásra is alkalmas eszközéről, a Fonepad 7-ről és a Fonepad Note 6-ról. Közben kiderült a készülékek várható független ára is. A Fonepad 7 ára 74 900 Ft lesz, míg a Fonepad Note 6-ért 109 900 Ft-ot fognak elkérni.
Az informatika és a szórakoztató elektronika terén még számos érdekes hírt találtok ha végigböngészitek a hét bejegyzéseit, ám egy érdekességet még mindenképpen ajánlanék. Pár év múlva ugyanis már a szemünk segítségével is irányíthatjuk televízióinkat, ezzel megkönnyítve mindennapjaink. A Haier elképzelése nem rossz, de van még munka vele.
Összefoglalónk megjelenésével egy időben startol el Monzában a Forma 1 mezőnye, ehhez kapcsolódóan tekintsétek meg a Codemasters műhelyéből érkező F1 2013 játék legújabb videóját. A játék egyébként október negyedik napján debütál Xbox 360, PS3 és PC rendszerekre és minden rajongónak ajánlott, hiszen a 2013-as szezon összes versenyautóját, pilótáját és helyszínét tartalmazni fogja.
A héten több játék is megjelent, az Outlast is köztük van, és egy olyan játékot tisztelhetünk személyében, melyről muszáj említést tennünk. A horror műfaj kedvelőinek mindenképpen ajánljuk a Red Barrels alkotását. A játék már elérhető a Steam rendszerén keresztül Windows operációs rendszerre, ára 19 euró. Akit ez nem győzött meg, az a launch trailer után gondolja át még egyszer.
Végezetül egy igazi meglepetésről számolnánk be, melyet tegnap leplezett le marco kolléga. Ez nem más, mint a hivatalos gyártói blogok beindítása, melyekből számos új információt és terméket ismerhettek majd meg, valamint bátran feltehetitek kérdéseiteket, melyek egyből a leghozzáértőbb illetékeshez jutnak el, így biztosak lehettek a kielégítő válaszban. Hogy kikről is van szó? A legelterjedtebb eszközök gyártóiról. Elsőként a Kingston nyit egy bemutatkozó írással, majd jövő héten érkezik a Cooler Master és az Asus is egy-egy bejegyzéssel! Utána pedig meg sem állunk az első hat-hét top gyártóig, hogy lehetőséget adjunk Nektek a közvetlen kommunikációra a legnagyobbakkal!
A fenti hír hallatán sokan lehet meg is feledkeztek a hét blogja címéről, mi azonban továbbra is legnagyobb támogatásunkról biztosítjuk bloggereinket. Jó pár blog született az elmúlt hét napban is, például Marduk írása is rendkívül érdekesnek bizonyult a szerkesztők és az olvasók körében, azonban ezen a héten Androgeek kapja az elismerő címet és a vele járó krediteket is, mégpedig „A Magyarok az MMORPG világában” nevet viselő blogjának első és második részéért. Nagyon érdekes témát dobott fel csevegésre, és számos érdemi hozzászólás született a témában. Gratulálunk neki!
kpal
12 éve, 4 hónapja és 1 heteEnnyi szuper jatekot , csak idő lenne ra
yanez
12 éve, 4 hónapja és 1 heteNagyon változatos híradagok! AG-nak meg Marduk-nak nagy GRAT!
angryknight
12 éve, 4 hónapja és 1 hetegratula a hét blogjához 😄
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 1 heteGondolom két hét múlva meg minden csak a GTA-ról fog szólni…🙂
rolman2012
12 éve, 4 hónapja és 1 heteA GTA 5 nekem nem tűnik összetettnek de remélem tévedek.
androgeek
12 éve, 4 hónapja és 1 heteKöszönöm GC és köszönöm azoknak akik olvasták, kommentelték vagy csak átfutották. Igyekszem a jövőben is érdekes témákkal megtölteni az üres felületet.
A GTA 5-öt én is nagyon várom, elő is rendeltem. De ne feledkezzünk meg róla, hogy jönnek még neves címek. Persze az első 2-3 hétben ezek háttérbe szorulnak majd a GTA promóció miatt, de bízunk benne, hogy senki nem fog megfeledkezni róla. (:
totyak
12 éve, 4 hónapja és 1 heteAndrogeek-nek gratulálok a bloghoz. Egyébként meg GTA a király 😄
marduk
12 éve, 4 hónapja és 1 heteŐszintén szólva valahogy nem értek egyet a hét blogjával most kivételesen. Ritkán szoktam ilyet mondani, de szerintem Én vagy Yanez érdemelte volna meg. 🙂 Le lehet szavazni, de én szabadon kifejtem a véleményemet.
androgeek
12 éve, 4 hónapja és 1 heteEzt nem én döntöm el, engem is meglepett. De elég nagy önbizalom kell hozzá, hogy valaki így kijelentse magát a hét bloggerének. Nyilván sok mindent figyelembe vesznek: kommentek, olvasottság, érdekesség, valóságosság vagy bármi egyebet. De, ha vigasztal a dolog, nem a pontokért vagyok jelen a GC-n.
petike737
12 éve, 4 hónapja és 1 heteTényleg nehéz a döntés, senkit nem akarunk megbántani meg ilyenek. Röviden én három dolgot szoktam nézni. 1 népszerűség 2 téma 3 hozzászólások, felhasználók megszólítása.
Ez mindig több blogban megvan egy héten, van hogy egyenlő mértékben, ezért is jó ötletnek tartom, amit te javasoltál az ötleteknél. A te témád is érdekes volt, nekem még személyes is, mert szeretem azt a játékot, de Androgeek témája is nagyon jó volt, és tényleg valós problémát feszeget sajnos, számos építő és kulturált vitát kezdeményező hozzászólás volt, ez volt a döntő pont nálam. Yanez is különlegeset alkotott ismét, tényleg nehéz döntés volt!
marduk
12 éve, 4 hónapja és 1 heteNem akarlak megsérteni, de több előkészület volt az enyémben, mint a tiédben. Tesztelés, meg ilyenek, ráadásul majd ha ilyen témában írsz, ami valószínűleg sose fog elkövetkezni, akkor rájössz, hogy nem olyan egyszerű az, mint amilyennek látszik. Nem szoktam ilyet csinálni, csak akkor, amikor nem látom jogosnak a dolgokat. 🙂
androgeek
12 éve, 4 hónapja és 1 hetelol. Már akkor gép előtt ültem és teszteltem amikor Te még csak a csattogós lepkédet húzkodtad a járdán. Óvatosan fogalmazz és szerintem ne írj hülyeségeket és ne hisztizz. Amúgy meg aki játszott a Crash-el az a kisujjából kiráz egy ilyen cikket. Nem csak Neked volt PS1-ed. (:
marduk
12 éve, 4 hónapja és 1 heteIgen, olyan túl sok ember játszott a prototípusával, meg sikerült neki mindent megnyitni benne hiba nélkül. 🙂 Grat, látom neked ennyi jött le belőle.
androgeek
12 éve, 4 hónapja és 1 heteNem olvastam végig mert nem érdekelt. Sokáig játszottam vele, nekem az bőven elég volt. És ha abban a hitben ringatod magad, hogy más nem dolgozik a cikken, hát nem is tudom, de azt hiszem ezt hívják szűk látókörnek. (:
marduk
12 éve, 4 hónapja és 1 heteÜlj le, mondatértelmezés elégtelen.
androgeek
12 éve, 4 hónapja és 1 hetepfff, gyerek…
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 1 heteMarduk egyáltalán nem írt hülyeségeket, nem hisztizett. Nem kellene belemélyedni a személyeskedésbe és az ócsárlásba, főleg ha már ennyire magad ecsetelgeted.
Egy kommentben azt írtad, hogy bárki össze tudna hozni egy olyan blogot, amilyet Marduk írt. Pár kommentre rá meg azt mondtad, hogy végig se olvastad. Ha nem olvastad el, honnan a fenéből következtetted ezt ki, észlény? Szánalmas vagy.
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 1 heteHát arról írni, hogy miért utálod a magyarokat MMO játékokban szerintem nem nagy teljesítmény, mert nekem ez jött le a blogodból. 🙂 Ennyi erővel én is írhatnék arról, hogy miért utálom az emberek nagy részét.
androgeek
12 éve, 4 hónapja és 1 heteKérlek olvasd el még egyszer a cikket. Egyáltalán nem erről szól, sőt távolt áll ettől az elképzeléstől.
A temperamentumról van szó, nem arról, hogy ki utálja s ki nem a magyarokat.
marco
12 éve, 4 hónapja és 1 hete#19: androgeek, hagyd, felesleges.🙂
#17: Névtelenül végképp nem kéne személyeskedni, mert ez a fajta viselkedés közelebb áll a szánalomhoz. És gyerekeskedni sem kéne…🙂
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 1 heteÉs ő személyeskedhet másokkal? Ez diszkrimináció.
5t3v3nk3
12 éve, 4 hónapja és 6 napjaHát akkor. Klaviatúrát ragadnék és elmondanám a véleményemet.
Amit Andogeek és Marduk letölt az minimum cikis, de szerintem szégyent is hozott a GameChannel blogíró közösségére. Én így érzem. Lehet keményen fogalmazok, előre is elnézést.
Egymást cseszegetni egy külső, SZUBJEKTÍV döntés miatt elég „magyaros” megoldás, épp ezért szánalmas is.
Androgeek, én elhiszem, hogy te nagy veterán vagy, meg értesz a dologhoz, de ez a lekezelő hangnem, amit megengedsz, számomra elfogadhatatlan. A cikked nem volt rossz, de aki MMORPG-vel játszik találkozott ezzel a problémával, így a témád nem kiemelkedő. Szerintem sem érdemli meg a Hét blogja címet, de ez az én #dolt# magánvéleményem#dolt_vege#. Vegyél le az arcből, mert így cikis lesz szerintem a folytatás…🙂
Marduk: Az eleje ugyan az. Egy ilyen döntés miatt felesleges ilyen vitába keveredni.
A marduk blogjában több munka volt. Sokat szívhatott a programmal , mire összehozta. Számomra értékesem volt mert olyanra világított rá amiből én kimaradtam… Sajnos nekem nem volt ps1-em…
Lehet hogy Te, Geek már ’95ben is gameltél, mikor én az oviban túrtam a homokot, de ezzel előjönni…. hát gyerekes…
Ez az én véleményem. Lehet flamelni…🙂
marco
12 éve, 4 hónapja és 6 napjaAnnyit tennék még hozzá egyébként, hogy:
– Marduk blogja is megemlítésre került. Máshol már kifejtettem (nem csak én, hanem közülünk többen is), hogy Marduk 4X volt hét bloggere. Nyilván azért van így mert szerintünk is nagyon jó témákat hoz(ott). PONT.
Amiért most ez a blog vitte a díjat azt meg leírta petike737. PONT.
Azt is említettem már, hogy az egyik legnehezebb döntés volt. PONT.
Az hogy egy kiemelésen valaki annyira besértődik, hogy felrúgjon sok éves tagságot, szerintem buta döntés – de a döntést tiszteletben tartom.
Az meg hogy valaki visszajár és Vendégként kommentelget magára hogy mekkora jó arc, minősíthetetlen.
5t3v3nk3
12 éve, 4 hónapja és 6 napjaAdom.
androgeek
12 éve, 4 hónapja és 6 napjaÁmen!
5t3v3nk3
12 éve, 4 hónapja és 6 napjaRendszergazda ki vagy a Neteken, patcheltessék meg a te logod legyen meg a Te partíciód a Processzor a Táp és a Alaplap nevében…
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 4 napjaNem tudom, hogy ezt a 4X voltam a hét bloggere dolgot honnan szedted, mert kb. ha 2X voltam a múltban. Csak tudod örültem volna, ha a hosszas munkámnak eredménye is van, meg tudtad jól, hogy én a suli miatt már nem fogok tudni annyit blogolni, nem úgy, mint egyes emberek, akiknek egész nap nincs jobb dolguk.
És a tagságot meg nem azért rúgtam fel, hanem én tudtam azokról a dolgokról, amik a színfalak mögött mentek, és egy pár dolog, ami itt történt, megerősítette bennem, hogy marco, te is azok közé tartozol, akik megb@sszák a disznót, mielőtt megsütik. 🙂